Borbély László a hagyományos helyi mesterségek életben tartását szorgalmazta

Borbély László, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője szombaton délelőtt a Nyárádszeredai Napok keretén belül megszervezett helyi termékvásár megnyitóján vett részt, a délutáni órákban pedig, a Kisküküllőmenti Társulás szervezésében, az erdőszentgyörgyi termékvásárt látogatta meg.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezeknek a vásároknak a fejlődését évről-évre figyelemmel kísérhetem. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy a tömbmagyarság lakta térségek össze tudjanak fogni, hiszen együtt erősebbek, tehetségesebbek vagyunk, hatékonyabban ki tudjuk aknázni a helyi lehetőségeket” – fogalmazott Borbély László az erdőszentgyörgyi vásár megnyitóján. Hozzátette: azáltal, hogy a helyiek életben tartják a hagyományos helyi mesterségeket, és ezekre alapozva európai uniós pályázatokkal folyamatosan új társulások, fejlesztési projektek látnak napvilágot, egyrészt jó példát mutatnak a fiatal generációknak, másrészt pedig arról is biztosítják a jövő generációját, hogy itthon, a szülőföldön is lehet boldogulni.

Az eseményeken a helyi önkormányzatok polgármesterei és Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke is jelen volt.

Kimaradt?