Egy felmérés szerint a románok többsége istenhívőnek mondja magát

A románok többsége hisz Istenben, a mennyországban és a pokolban, tiszteli a szenteket, és vallásosnak tartja magát - derül ki egy felmérésből, amelynek eredményeit kedden hozták nyilvánosságra.

 Az Inscop kutatóintézetnek az Adevărul napilap megrendelésére készített közvélemény-kutatása szerint a megkérdezett románok közül - akiknek túlnyomó többsége ortodox keresztény - 96,5 százalék azt mondta, hogy hisz Istenben, és 84,4 százalékuk tiszteli a szenteket. 54,4 százalékuk általában a túlvilág létét is elfogadja, ezen belül 59,6 százalékuk hisz a mennyország, 57,5 százalékuk pedig a pokol létezésében.

A megkérdezettek 83,9 százaléka vallásosnak tartja magát, 10,3 százalékuk nem vallásos, de csupán 1,1 százalékot tesz ki a meggyőződéses ateisták aránya.

A magukat vallásosnak nevezők 37,8 százaléka csak a nagy ünnepeken megy templomba, egynegyedük hetente egyszer, főként vasárnap. Csaknem egyötödük havonta egyszer keresi fel a templomot, 10 százalékuk pedig évente egyszer vagy még ritkábban. 3,4 százalékuk soha nem jár templomba, 2,7 százalék viszont hetente többször is, és 1 százalék alatt van azok aránya, akik mindennap elmennek templomi szertartásra.

A hívek több mint fele adományoz is

A megkérdezettek 83 százaléka állította, hogy tiszteletben tartja a vasár- és ünnepnapok vallási jellegét, 74,6 százalék imádkozik, ha elmegy egy templom előtt, mintegy kétharmaduk rendszeresen imádkozik, 60 százalékuk megszentelteti a pappal fontosabb személyes tárgyait, és 53,6 százalékuk rendszeresen támogatja anyagi hozzájárulással az egyházat.

A felmérés szerint a románok csaknem 40 százaléka paphoz fordul, ha bajba jut. Mintegy 35 százalékuk időszakonként gyón, és csaknem 30 százalékuk rendszeresen böjtöl. A románok mintegy 45 százaléka bízik a papokban, 42 százalékuk hisz a csodákban. A felmérés szerint babonásak is: egyharmaduk hisz a megigézésben, egynegyedük az átkok erejében, 24 százalékuk a horoszkópban, 15,6 százalék a földön kívüli lények létezésében és 15 százalékuk a varázslókban.

A felmérés július 9-14. között készült 1075 személyből álló reprezentatív mintán.

Kapcsolódók

Kimaradt?