Közel 400 háromszéki tanult meg felnőtt fejjel írni-olvasni

Közel 400 háromszéki végezte el az elemi iskolát és tanult meg írni-olvasni a nemrégiben véget ért „második esély” nevű program keretében.

A sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC) által kezdeményezett és a Kovászna megyei Munkaerő Ügynökség és Tanfelügyelőséggel partnerségben megvalósított program révén azokat próbálták felzárkóztatni, akiknek nem sikerült befejezniük a kötelező oktatást.

Bár a program eredeti célkitűzése az volt, hogy 350 személyt támogatnak, végül összesen 487 személy vett részt a februártól zajló képzésen. Kovászna megye 10 településén indultak idén osztályok a beiskolázási kort legkevesebb 4 évvel meghaladott diákok és felnőttek számára.

Az oktatásban résztvevők kora nagyon változó volt, nem ritkán a szülő és gyermeke együtt ültek az iskolapadban, tájékoztatott Karácsony Zsolt a JBC elnöke, aki szerint a program sikerességét bizonyítja, hogy 386 személy el is végezte el a képzést.

A résztvevők Sepsiköröspatakról, Hídvégről, Nyáraspatakról, Sepsiszentgyörgyről, Bölönpatakról, Bodokról, Nagyborosnyóról, Árapatakról, Uzonból, Bodzafordulóról származtak és harmincnyolc háromszéki tanár foglalkozott a félzárkóztatásukkal. A nyolcvan napos oktatás nappali tagozaton zajlott, naponta négy-öt tanórával.

A résztvevők megtanultak írni, olvasni, számolni, de olyan tantárgyaik is voltak, amelyek segítik őket a társadalmi együttélésben, integrációban valamint a munkaerő piacon való elhelyezkedésben. A választható tantárgyak a hagyományokkal, mesterségekkel való ismerkedést valamint a történelmi és földrajzi, idegen nyelvi és számítógép-kezelői alapismeretek elsajátítását is lehetővé tették, mondta Karácsony Zsolt. 

Kimaradt?