Vizsgálatot indított az egyetem Oprea disszertációja ügyében

A Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága plágiumgyanú miatt indított vizsgálatot Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök doktori dolgozata ügyében - közölte csütörtökön a felsőoktatási intézmény.

Az ideiglenes miniszterelnök ellen – aki a térdműtéte után Törökországban lábadozó Victor Pontát helyettesíti – azt követően indították a vizsgálatot, hogy egy személy feljelentést tett Oprea dolgozata ügyében. Emellett a román ellenzékhez közel álló Hotnews hírportálon megjelent egy elemzés, miszerint Oprea dolgozata több olyan bekezdést tartalmaz, amelyeket a szerző más dolgozatokból vett át forrásmegjelölés nélkül.

Oprea szerint személyes bosszú áll az ügy mögött. 

Marian Popescu, az etikai bizottság elnöke egy közleményben azt írta, hogy a feljelentő ugyan nem támasztotta alá bizonyítékokkal a vádat, de mivel a médiában megjelent egy erre vonatkozó elemzés, amely már konkrét bizonyítékokat is tartalmazott, a testületnek kötelessége kivizsgálni az ügyet.
    

Az ideiglenes miniszterelnök szerint az őt feljelentő személy egy bizonyos Ioan Sirbu, aki a védelmi minisztériumban dolgozott az ő minisztersége idején, és akinek éppen ebben az időszakban bontották fel munkaszerződését. Oprea szerint ezért a személyes sérelemért akar rajta bosszút állni. Sirbu korábban Oprea vagyonának ellenőrzését is kérte az illetékes hatóságtól - állítja az ideiglenes miniszterelnök. 
    

Hangsúlyozta, hogy ő mindig törvénytisztelő volt, és a doktori dolgozata nyilvános dokumentum, így bárki ellenőrizheti.
    

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?