Kevés intézményben nevelkedő fiatal jelent meg a háromszéki állásbőrzén

A vártnál alacsonyabb a munkahelyek iránti érdeklődés a háromszéki intézményekben nevelkedő fiatalok részéről. A Kovászna megyei Munkaerő Elhelyezési Ügynökség (AJOFM) első alkalommal szervezett állásbörzét állami elhelyezésben lévő fiatalok számára. Kelemen Tibor igazgató szerint 71 fiatalt hívtak meg az állásvásárra, de csak 43-an jelentek meg és érdeklődtek álláslehetőségek iránt.

A munkaügyi szakember szerint 11 nyitott háromszéki vállalkozót sikerült meggyőzni arról, hogy kínáljanak munkahelyet ezeknek a fiataloknak, hiszen alkalmazásuk esetén az állam két évig havi 1000 lejjel támogatja a foglalkoztatottságukat. Ezek összesen 48 szabad állást hirdettek meg, ebből kettőt középfokú végzettséggel rendelkezők számára, 11-et szakmunkásoknak és 35-öt szakképzetlen munkásoknak.

Kelemen Tibor szerint az állásvásáron megjelent intézményben nevelkedő fiatalok közül 27-et hívtak további állásinterjúra a cégek, egyelőre nem tudni közülük, hányan találnak munkahelyet. Az igazgató szerint Háromszéken jelenleg mindössze egy cég részesül havi 1000 lejes állami támogatásban, mert állami elhelyezésben lévő fiatalt foglalkoztat. A szakember hozzátette: a munkahelybörzén megjelent fiatalok java része szakmai továbbképző tanfolyamok iránt érdeklődött.

Kovászna megyében közel 1200 gyerek nevelkedik állami intézményekben, közölte Vass Mária. A Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője szerint az intézményesített fiatalok 18 éves korukig maradhatnak állami elhelyezésben. Ezt követően kérhetik, hogy még két évig maradhassanak, illetve, amennyiben tovább tanulnak, legtöbb 26 éves korukig maradhatnak a rendszerben.

Vass szerint az igazgatóság igyekszik munkahely keresésben segíteni ezeket a fiatalokat, illetve vannak civil szervezetek, amelyek elszállásolással támogatják az állami rendszerből kikerülő fiatalokat. Az igazgató szerint esetenként tovább követik sorsuk alakulását, ez viszont csak akkor lehetséges, ha az érintettek megadják elérhetőségüket, sokan viszont megszüntetnek minden kapcsolatot az őt nevelő intézet munkatársaival.

Kimaradt?