Elfogadta a parlament az új nemzetvédelmi stratégiát

Nagy szavazattöbbséggel elfogadta kedden a parlament Románia 2015-2019-es időszakra vonatkozó nemzetvédelmi stratégiáját, amelyet előző nap Klaus Johannis államfő terjesztett a törvényhozás elé.

Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök a parlamenti vita során rámutatott, a kormány támogatja a dokumentum elfogadását. Hozzátette: amikor az ország biztonságáról, nemzetközi kötelezettségei betartásáról, a NATO-ban vállalt szerepéről van szó, nincs helye a pártpolitikai taktikázásnak.

A NATO-tagországok kollektív védelmére és az ország saját intézményrendszerének megerősítésére alapozó új román védelmi stratégia főleg Oroszországgal összefüggésbe hozható fenyegetésekkel számol.

Bár a dokumentumról előzőleg a kormányoldallal és az ellenzékkel is konzultált az államfő, Johannis parlamenti beszéde előtt egy nappal az állam második emberének számító Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök váratlanul bírálni kezdte a stratégiát, arra hivatkozva, hogy azzal "elnöki köztársasággá" akarják tenni Romániát.

Majdnem megbukott

A kormánykoalícióban részt vevő, új szabadelvű pártot alapító Tăriceanu azt kifogásolta, hogy a dokumentum - az energiától a környezetvédelemig - olyan területekre is kiterjesztette a nemzetvédelem fogalmát, amelyek sosem tartoztak az elnöki hivatal hatáskörébe. Tăriceanuék javaslatára elhalasztották a nemzetvédelmi stratégia eredetileg hétfőre tervezett megvitatását, ezért a politikai elemzők már azt sem tartották kizártnak, hogy a szociáldemokrata kormányt támogató parlamenti többség egésze szembefordul a jobboldali államfővel és elutasítja az általa előterjesztett nemzetvédelmi stratégiát.

Az új román nemzetvédelmi stratégia vitájáról az ellenzők többsége hiányzott, végül a dokumentumot egy ellenszavazattal és egy tartózkodással fogadta el a bukaresti parlament.

Kapcsolódók

Kimaradt?