Betilthatják a kibédi hagyma árulását a kapukban

Betiltanák Kibéden, hogy a helyi hagymaárusok a házuk előtt, a kapukban árulják a hagymájukat, mert balesetveszélyt jelentenek a padkára álló kocsik.

Közlekedésbiztonsági okokból a rendőrség betiltaná Kibéd település jelképét, a lilahagymakoszorúk kapuban árulását. A hatóság azzal érvel, hogy engedély nélkül tilos közterületen árulni, az országúton megálló gépkocsik pedig veszélyeztetik a forgalmat. A rendőrségi tiltás mintegy 200 családot megélhetését érintené. 

http://www.youtube.com/watch?v=s__44SVPF9I

Dósa Sándor polgármester az M1-nek azt mondta, csak az a megoldás, hogy a helyi őstermelők továbbra is a portájuk előtt árulhatnák a híres kibédi lilahagymát - amely Magyarországon is közkedvelt -, mivel a kereskedés a településen áthaladó turistaforgalomra épül. Ha a főút mellett árulók meghosszabbítják portájukat, a vásárlók le tudnak húzódni az úttestről, mondta, bár azt is hozzátette, hogy Kibéden évtizedek óta árulnak zöldséget az országút mellett, de emiatt még nem történt baleset.

A polgármester beszámolt arról is, hogy a kibédi hagyma alternatív értékesítése érdekében a zöldség már szerves része a falunapi játékoknak és termékbemutatóknak, valamint az önkormányzat elfogadta Kibéd belépési szándéknyilatkozatát a Kárpát-medencei Hangya Gazdaszövetkezetbe, amely a helyi termékek értékesítési láncba történő bekapcsolását segíti.

Kimaradt?