Délkelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkja nyílik Barcarozsnyón

Délkelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkja nyitja meg kapuit pénteken a Brassó megyei Barcarozsnyón (Rasnov) – írja csütörtöki számában a Krónika napilap.

A szórakoztató központ 1,4 hektáron terül el és 45 életnagyságú dinoszauruszt sorakoztat fel. A parkban faágak közé épített házikók, mozi és számos meglepetés várja az érdeklődőket, akik a dinoszauruszok fejlődését végigkövető látványos úton haladnak végig. A parkot ötmillió eurós beruházással létesítették, a pénz 70 százaléka uniós forrásból származik, 30 százaléka pedig önrész.

Az életnagyságú, üvegszálból készített őslények némelyikének a hosszúsága a 24 métert, magassága a 20 métert is eléri. A dinókat Romániában készítették, olyan szakemberek technikai és tudományos hozzájárulásával, akik hasonló jellegű parkot működtetnek Németországban. A létesítmény tervezőit a Steven Spielberg 1993-as filmje, a Jurassic Park ihlette.

A múzeumként is működő dinópark a hét minden napján látogatható, a belépti díj felnőtteknek 28, gyerekeknek 22 lejbe kerül. A befektetők több mint százezer látogatóra számítanak az első évben.

A dinópark alig pár kilométerre fekszik az egyik leglátogatottabb romániai műemléktől, a – tévesen Drakulához kötött – törcsvári kastélytól. A környékre utazók ugyanakkor a barcarozsnyói várat is meglátogathatják, mely a legépebben megőrzött erdélyi szász parasztvár.

Kapcsolódók

Kimaradt?