Kórházat építene Erdélyben a magyar kormány

Magyar állami pénzből épülne kórház Erdélyben - mondta az egészségügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek. Cseke Attila, a bukaresti kormány volt egészégügyi minisztere Zombor Gábor indoklását felháborítónak tartja.

Kórház épülne Erdélyben a magyar állam finanszírozásával – jelentette ki az egészséügyért felelős magyarországi államtitkár. Zombor Gábor  szerint a romániai magyarok sokszor a magyar egészségügyi ellátást veszik igénybe a román helyett, szerinte azért is, mert Romániában alig van már magyar orvos és ápoló, ezért a határon túliak alig tudják megértetni a panaszaikat. Emiatt gyakran előfordul, hogy az erdélyiek nem a román, hanem a magyar egészségügyi ellátást veszik igénybe, ami viszont "nem túl szabályos.

Az államtitkár azt mondta, az erdélyi kórházat Romániával együtt, de magyar állami finanszírozásból működtetné a budapesti kormány. Zombor nem árult el részleteket arról, hogy hol épülne ez a kórház, és arról sem, hogy egyeztettek-e erről a román féllel. Az államtitkárt péntek délelőtt megpróbáltuk telefonon elérni hivatalában, ám munkatársai szerint "házon kívül van".

Cseke: az indoklás felháborító

Cseke Attila volt egészségügyi miniszter a maszol.ro-nak elmondta, Romániában bejegyzett alapítványokon, egyesületeken vagy egyházakon keresztül jogilag lehetséges egy romániai kórház magyarországi finanszírozása, ám szerinte a magyar egészségügyi államtitkár indoklása felháborító.

"Nem tudom, honnan vette Zombor Gábor azt az információt, hogy Erdélyben már alig vannak magyar orvosok és ápolók. Ha ez valóban így hangzott el, akkor ez egy nagyon szerencsétlen indoklás. Maholnap az lehet az üzenete, hogy minden erdélyi magyarnak Magyarországon kell orvost és kórházat keresnie, mert Romániában már nincsenek magyar szakemberek" – fogalmazott az RMDSZ-es képviselő.

A Bihar megyei képviselőtől megtudtuk azt is, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület már régóta tervezi egy református kórház felépítését Nagyváradon. Az egyház ehhez budapesti támogatást is kért, amire ígéretet is kapott. "Ha ennek a kórháznak a megépítését támogatná a magyar állam, azt csak üdvözölni tudom" – mondta Cseke Attila.

Cseke hozzátette: azt üzenné a magyar közéleti szereplőknek, hogy ha kérdésük, problémájuk van az erdélyi magyar közösséggel kapcsolatban, akkor forduljanak a közösség érdekvédelmi szervezetéhez. "Másfelől a helyszínen kellene tájékozódniuk, ne hallomásból vett információkra alapozzák döntéseiket" – jelentette ki.

Cikkünk frissül

Kimaradt?