Nőileg Marosvásárhelyen a tabutémákról is

Miből áll a szerkesztőség munkája, hogy készülnek az interjúk, mire kíváncsiak az olvasók, mivel jár a fotózás – ezekről és ezekhez hasonló kérdésekről beszélgettek az érdeklődőkkel a Nőileg című magazin szerkesztői a Marosvásárhelyi Rádió 3-as stúdiójában szervezett közönségtalálkozón.

Már második alkalommal járt Marosvásárhelyen a 15 hónapja működő Nőileg szerkesztőgárdája, hogy találkozzon az olvasóival, bevonja őket a kulisszatitkokba, megismertesse egy-egy írás, interjú előkészületeinek, megszervezésének a sajátos procedúrájával, azzal, hogy ahány cikk, annyiféle előkészület szükséges hozzá, fontos a bizalom, a személyes szimpátia, ahogy a rugalmasság, az állandó felkészültség is. Sebestyén Kinga felelős kiadó, valamint Magyari Tekla, Lázár Emese, Trella-Várhelyi Gyopár és Csatlos Tünde szerkesztők (utóbbi kettő marosvásárhelyi újságíró) osztották meg élményeiket.

Mint a magazin munkatársai, arról beszéltek, melyek voltak az úgymond rázósabb témák, mik azok, amelyek megosztják az olvasókat. Azok közül az interjúalanyok közül, akik eddig címlapon is szerepeltek, Rákóczi Kinga és Kádár Zoltán volt jelen, a Marosvásárhelyi Rádió reggeli műsorának szerkesztő-műsorvezetői, valamint a júniusi címlapsztori interjúalanya, Kádár Annamária pszichológus is kislányával, Lillával együtt.

Az interjúkészítéssel kapcsolatosan elhangzott, hogy a szerkesztők próbálnak egy-egy beszélgetőtársnak a magánéletébe, az intimszférájába is behatolni, természetesen amennyit a jóízlés megenged. Hiszen a száraz adatok, hogy egy sportoló, vagy közéleti személyiség, művész mikor született, milyen szakmai sikereket ért el, elolvasható az interneten is. De például az, hogy 17 nyakkendője van Tamás Sándornak, a Kovászna megyei önkormányzat elnökének, és abból az egyiknek székely zászlós a mintája, azt csak a Nőilegből tudhatja meg az olvasó. Kádár Annamária is egy teljesen magánjellegű kérdést tár fel, kislányáról beszél, saját történetét teszi nyilvánossá.

A témák között gazdasági jellegű problémákkal is foglalkoznak a szerkesztők, hiszen ma már minden a gazdaság körül forog, de a családon belüli erőszakról, gyereknevelésről, iskola-választásról, szexualitásról, női önbecsülésről is gyakran szó esik a formailag „retikülbaráttá” alakult női magazinban. Az A4-es formátum ugyanis nem bizonyult a legpraktikusabbnak a szerkesztés és nyomtatás szempontjából sem, a kisebb forma pedig ugyanolyan, vagy még gazdagabb tartalmat hordoz.

Gyarapodott a szerkesztők száma

A szerkesztő csapat folyamatosan gyarapodik, a székelyföldiek mellett kolozsvári, nagyváradi és temesvári munkatárs is van, Erdély minden régióját igyekszenek képviselni a lapban. Az olvasókkal való rendszeres kapcsolattartás, a személyes találkozók pedig azért fontosak, mert az ő igényeikhez, elvárásaikhoz szeretnének igazodni, ezért témaajánlatokat várnak, érdekes embereket lehet javasolni interjúra.

Ma, amikor sok szó esik a tudatos vásárlásról, a helyi termékek felkarolásáról, íme egy helyi termék a magazinok kínálatában is: a Nőileg. Erdélyi magazin, erdélyi emberekről, erdélyi kérdésekről, amelyek természetesen nem csak erdélyieknek szólnak. 

Kimaradt?