A szorongás közvetlen módon okozhat májelzsírosodást

A mentális problémák és a májbetegségek kapcsolatára most először derült fény, hiszen azokat eddig inkább a szív- és érrendszeri gondokkal hozták összefüggésbe. A tanulmány a Gastroenterology című szaklapban jelent meg.

Tény viszont, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezői – úgymint az elhízás és a magas vérnyomás – kapcsolatban állnak egy gyakori májproblémával, mégpedig a nem alkoholos eredetű májelzsírosodással. A májsejtekben felhalmozódó zsírlerakódás gyulladáshoz és hegesedéshez vezet, ami gátolja a szervet a megfelelő működésben. A szorongás és a depresszió így közvetlen módon növelheti a májbetegség miatti halálozás veszélyét – vallják a szakértők, akik egyelőre nem tudták feltárni az összefüggés pontos hátterét.

Dr. Tom Russ, az Edinburgh-i Egyetem munkatársa csapatával együtt több mint 165 000 fővel töltetett ki pszichés problémákra vonatkozó kérdőívet, utána pedig tíz éven keresztül figyelemmel kísérték, hogy a résztvevők közül hányan és miben halnak meg. Számításba vették az alkoholfogyasztást, az elhízást, a cukorbetegséget és a gazdasági-társadalmi helyzetet is.

Bebizonyosodott, hogy pszichés stresszre utaló tünetek esetén magasabb a májbetegség miatti halálozás kockázata, még az említett tényezők beszámításával is – nyilatkozta Dr. Russ, aki hozzátette, hogy az ilyen típusú kutatás nem alkalmas ok-okozati viszony felállítására.

„De mivel a többi rizikófaktor figyelembevétele mellett is fennállt az összefüggés, nyilvánvaló, hogy van valamiféle kapocs. Meglepne, ha közvetlen kapcsolatról lenne szó, hiszen nehéz elképzelni olyan biológiai folyamatot, aminek a következtében a pszichés stressz májbetegséget okoz. Kell lennie valamiféle gyakori oknak, ami összeköti őket, például gyulladásnak” – magyarázta a szakember, aki további kutatást tervez a témában.

Kimaradt?