Johannis: nem áll módomban leváltani Kövesit

Az államfőnek nincsenek alkotmányos és törvényes eszközei a korrupcióellenes ügyészség vezetőjének és a legfelsőbb bíróság elnökének leváltására – közölte csütörtökön Klaus Johannis a szenátus házelnökének keddi nyílt levelére reagálva.

Călin Popescu Tăriceanu levelében arra hivatkozva kérte az államfőtől Laura Codruta Kövesi és Livia Stanciu menesztését, hogy utóbbi feljelentése nyomán fél évig előzetes letartóztatásban tartottak egy nőt, akit utólag jogerősen felmentettek a vádak alól.

Válaszában Johannis azt tanácsolja Tăriceanunak, hogy az ártatlanul fogva tartott nő ügyében forduljon a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM). Ez ugyanis az egyetlen testület, amely felelősségre vonhatja a romániai bírákat és ügyészeket az esetleges mulasztásaikért vagy túlkapásaikért.

A CSM egyébként még szerdán jelezte, hogy kivizsgálják ezt az ügyet.

Válaszában Johannis azt is kifejtette: egy konkrét ügy - bármilyen sajnálatos is lenne - nem szolgáltathat elegendő okot arra, hogy módosítsák a büntetőjogot. Az elnök emlékeztetett rá, hogy az új Btk. és az új büntető eljárás csak egy éve lépett hatályba, és nem gyűlt még össze elegendő tapasztalat ezek társadalmi kihatásairól. Iohannis leszögezte: megengedhetetlen, hogy a büntetőjogot egy átfogó alkalmazási tapasztalat nélkül, politikai megfontolások alapján módosítsa a parlament.

Kapcsolódók

Kimaradt?