CSM

A CSM elmarasztalta Kelement Nagy Zsolt és Markó Attila pártolása miatt

Újabb állásfoglalásban marasztalta el kedden a Legfelső Bírói Tanács (CSM) Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét, amiért a politikus széles nyilvánosság előtt ismét ártatlannak minősítette Nagy Zsoltot és Markó Attilát, két jogerősen elítélt RMDSZ-politikust.

A bírák és ügyészek szakmai testülete szerint az RMDSZ elnöke megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor az RMDSZ kongresszusán azt állította, hogy Nagy Zsolt volt távközlési miniszter ártatlanul ül börtönben, Markó Attila volt parlamenti képviselőt pedig azért ítélték el, mert - a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatásakor - jóhiszeműen alkalmazta a törvényt.

A CSM szerint Kelemen Hunor kijelentéseivel azt sugallja, hogy a két politikus esetében ítélkező bírák önkényesen, politikai megrendelésre jártak el, döntésük megalapozatlan, és törvénytelen volt. A testület azt állította: az RMDSZ elnöke bizalmatlanságot ébreszt az ügyben eljáró bírákkal és az igazságszolgáltatás egészével szemben, megkérdőjelezve annak függetlenségét.

A CSM februárban is elmarasztalta Kelemen Hunort egy hasonló kijelentés miatt. Akkor a szövetség megalakulásának a 25. évfordulója alkalmából tartott kolozsvári gálán azt állította, hogy Nagy Zsoltot ártatlanul ítélték el, ügye nem korrupciós ügy, az ellene felhozott vádakra nincsenek bizonyítékok mások lehallgatott beszélgetéseiből következtettek az ő állítólagos bűnösségére.

A CSM a bírák és ügyészek szakmai testülete, amely arra hivatott, hogy felügyelje az igazságszolgáltatás működését. Állásfoglalásának nincs jogi következménye. A CSM egyebek mellett azon is őrködik, hogy más hatalmi ágak ne avatkozzanak be az igazságszolgáltatás munkájába. A testület az ilyen esetekben kiadott állásfoglalásokkal a bírákat és ügyészeket védi: egyfajta szakmai szolidaritásról biztosítja a vitatott ítéletet meghozó vagy az ítélethozatal előtt "nyomás alá" került ügyészeket vagy bírákat.

Kimaradt?