Elszabadult az utasokkal a budapesti hullámvasút

Nem ült rajta az utasokkal az a dolgozó, akinek fékeznie kellene a kanyaroknál – írja a Népszabadság.

A szerelvény úgy felgyorsult, hogy az egyik kanyarban a külső íven futó kerekek felemelkedtek a sínről. Szerencsére senki sem sérült meg. 

A horrorkör után a fékezésért felelős dolgozó azt mondta, hogy ő figyelmezettte őket, hogy ne üljenek be, de esetről beszámoló utas szerint ők ezt nem hallották. Az egyik utas azt mondta, azoknak a súlyától indulhatott el, akik beültek a fékező előtt.

Hanga Zoltán, hullámvasutat üzemeltető állatkert szóvivője a Népszabadságnak azt mondta, ha a szerelvény kisiklott volna, akkor sem zuhant volna a mélybe. Szerinte az utasok voltak felelőtlenek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?