Jótékonysági divatbemutató a Széchenyi-szoborért

Zsúfolt nézőtér előtt eredeti divatbemutatót tartottak péntek este a szatmárnémeti RMDSZ Nőszövetségének szervezésében a helyi filharmónia nagytermében. Bevételei a Széchenyi-szobor költségeihez járulnak hozzá.

A modellek másodlagos anyagokból (színes csomagoló-papírból és nejlonból) és mindenféle hasznosítható hulladékokból, például kartondobozokból készült ruhákat és öltözködési díszeket viseltek. A csaknem kétórás tarka műsor idején végig ott volt a színpadon gróf Széchenyi István nagyméretű színes képe, ami jelezte, hogy a rendezvény a „legnagyobb magyar” jegyében zajlott.

A főszervező, Poszet Kinga, a nőszövetség elnöke és Békéssy Erzsébet a környezetvédelmi megyei ügynöke igazgatója már korábban meghirdette, hogy jótékonysági rendezvényről van szó, ami a belvárosban felállítandó Széchenyi-szobor költségeihez kíván hozzájárulni. Az egyik bevonuló pár Széchenyit hűséges feleségével és küzdőtársával, Crescence-szel jelenítette meg.

A bejárathoz tett urnában- az önkéntes adakozásból- össze is gyűlt egy olyan jelentős összeg, pár ezer lej, melynek kapcsán Poszet Kinga elmondhatta: annyi más mellett ez is azt bizonyítja, hogy Szatmárnémeti magyar lakossága magának érzi a XIX. szászad reformjának elindítóját s egyben nagy vezéregyéniségét, s szívből kívánja, hogy mielőtt a belvárosban, a püspökség és a székesegyház közelében, az egykori Széchenyi utca zöldövezetébe lássa a szobrát.

A műsor első részében, amolyan ráhangolásként, a szavalatokat és táncokat megelőzve, két rövid előadás hangzott el gróf Széchenyi Istvánnal kapcsolatban. Toroczkay Sándor Ezüstfenyő-díjas történelemtanár az ünnepelt nemzetfelemelő tevékenységéről, Sike Lajos újságíró, a szobor ötletgazdája a példás férj és családfő megtestesítőjéről beszelt.

Kimaradt?