Mindenfélét pletykálnak a forgatásról eltűnő Johnny Deppről

Johnny Depp váratlanul otthagyta A Karib-tenger kalózai ötödik részének ausztráliai forgatását. A színész szerda este felszállt az Egyesült Államokba induló első magángépre, amit el tudott érni – közölték a Gold Coast Bulletin című lappal a kalandfilmsorozat forrásai.

A sorozat Dead Men Tell No Tales című epizódjának szóvivője szerint a hír „teljesen hamis”, a forgatás a tervek szerint folytatódik, Depp Ausztráliában marad. „Tegnap este forgattunk, mint mindig, Depp dolgozott, mint mindig, tehát a híresztelés nem igaz” – közölte a szóvivő.

A Gold Coast Bulletinnek azonban a forgatáson dolgozók mást mondtak. Az 51 éves sztárnak a filmbéli kalózkapitány Fekete Gyöngy nevű hajója fedélzetén kellett volna forgatnia a mozi kulcsjelenetei egyikét tegnap este, ám Depp eltűnt, mielőtt elkezdhették volna a munkát.

„Felesége, Amber Heard után repült” – állította a produkció egyik munkatársa. A színész apja, David, felesége, Heard és annak két kutyája, Boo és Pistol pénteken tértek vissza Amerikába.

Depp a két yorkshire terriert Ausztráliába érkezésekor nem jelentette be, így azok nem kerültek a szokásoknak megfelelően legalább 10 napra karanténba. Elaltatás fenyegette őket, szombatig kaptak haladékot, hogy hazaszállítsák őket.

Eredetileg Depp is a kutyákkal tartott volna, de a film producerei közbeléptek, így megváltoztatta a tervét. A színész pénteken majdnem két órára eltűnt a forgatásról, nem sokkal azelőtt, hogy a két kutya és kísérőik elhagyták volna Gold Coast repülőterét. Senki sem tudta, hol volt, ám később visszatért dolgozni – közölték a lap forrásai.

Amerikai portálok szerdán arról írtak, hogy a kalandfilm producerei udvariasan megkérték Deppet: minél hamarabb küldje haza feleségét, elegük volt ugyanis a házaspár folyamatos veszekedéséből.

A Gold Coast Bulletinnek nyilatkozó források szerint a producerek szerda este megpróbálták a sztárt lebeszélni a távozásról. „A Disney szeretné házon belül tartani az ügyet, de erre már nincs esélye” – vélte egyikük.

Depp miatt egyszer már hetekre le kellett állítani a forgatást, akkor balesetben szerzett kézsérülésének kezelése miatt repült vissza Amerikába.

Kapcsolódók

Kimaradt?