Leégették a kezét, mert engedély nélkül nassolt

A huszonhat éves Kerrian Clofer egy Louisinaia-i büntetésvégrehajtási központba került, amiért egyedien értelmezte a gyereknevelés módszereit.

Szigorral persze sok mindent el lehet érni, de a nő megoldása meglehetősen bizarra sikerült. Engedély nélkül nassolni gyerekként nem szép dolog, meg persze felnőttként sem, de a világ még borzalmasabb hely lenne, ha olyan büntetés járna érte, amiben Kerrian részesítette a szerencsétlen kislányt – írja a borsonline.hu.

Nyílt láng fölé tartotta mindkét kezét büntetésként, amiért szó nélkül kapott rá a rágcsára. A megtorlás ezek után nem meglepő, hogy nem merült ki ennyiben, a lány testét borító sérülések az övvel való ütlegeléstől és a fém fogassal való veréstől származnak.

A nő épelméjűségét ugyancsak megkérdőjelezi, hogy napközben nem adott a lánynak enni, valamit, ha elment otthonról, kikötötte vagy bezárta. A kislányt most egy állami intézetben helyezték el.

Kimaradt?