"Hivatali hátráltatók" zavarták a civilek rendezvényét Marosvásárhelyen

A szombati eső ellenére is megtartották Marosvásárhelyen a Civil Szervezetek Vásárát. A rendezvényt nem annyira az eső zavarta, mint az a „hivatalból” ott parkoló traktor, majd haszonjármű, amely egész idő alatt a központi park közepén állt, és csak a rendezvény végén távozott.

A Málnássy László Gombász Egyesület, a Máltai Segélyszolgálat, a Maros Megyei Nők Fóruma, a Mozgássérültek Maros Megyei Egyesülete, a HIFA Románia, az Alpha Transilvana Alapítvány - csak néhány a 46 résztvevő közül, akik sátraikkal, standjaikkal kint voltak a főtéren. A 13. éve megrendezett esemény szervezői, amelynek a város központjában biztosítottak helyszínt, keserű szájízzel vették tudomásul, hogy a polgármesteri hivatal nemcsak, hogy nem támogatja a népszerű rendezvényt, de most még hátráltatta is azt.

Reggel fél kilenckor ugyanis egy traktor állt a park közepére, ahol a virágóra építése tart már hetek óta, és a munkálatokat erre a délelőttre sem hagyták abba. Tíz órakor távozott a traktor, ám azonnal egy másik jármű érkezett, amely akkor hagyta el a helyét, amikor az eső miatt a rendezvény amúgy is véget ért, a tervezettnél jóval hamarabb, este ható óra helyett, már délután kettőkor. 

Az utcazenélés, a gyerekek néptáncelőadása az eső ellenére sem maradt el, ahogy a résztvevő szervezetek felvonulása sem, de még a civil crosst is megtartották három kategóriában.

A május 16-án kezdődött rendezvénysorozat 24-ig tart. Az egész hetes programban hétfő délután 5 órától A melletted levő lágerek című kerekasztal-beszélgetés szerepel, amelyet a bukaresti Független Jogi Központ (Centrul Juridic Independent) szervez az Alpha Transilvana Alapítvánnyal közösen. Kedd délután öttől a Bolyai Klubban a veszélyben lévő fákról fognak beszélgetni a marosvásárhelyi zöldövezetek rendezése kapcsán, míg szerdán délután szociális tematikájú kerekasztal beszélgetésre hívja az érintetteket az Alpha Transilvana. A rendezvények sorozata május 24-én, vasárnap a Swimathon úszóversennyel ér véget.

Kimaradt?