Sokan egy ujjunk is odaadnánk, hogy netezhessünk

Ujjunk elvesztése tragikus esemény, azonban a Cable.co.uk felmérése szerint sokan választanák ezt az Egyesült Királyságban, csak ne kelljen lemondani a szélessávú hozzáférésről.

A két és fél ezer megkérdezett 29 százaléka, azaz tulajdonképpen minden harmadik válaszadó mondta azt, hogy jobban ragaszkodik internet-eléréséhez, mint az ujjához - a felmérésben arról nem volt szó, konkrétan melyik ujjra gondolnak, feltehetően a középső vagy a mutatóujjukat nem szívesen adták volna megkérdezettek, hiszen akkor hogyan gépelnének? 25 százalék pedig úgy nyilatkozott, nem tud választani a két lehetőség közül – írja a HVG.

Internet nélkül az emberek úgy érzik, társadalmilag elszigetelődnek, holott ez igen mély szükséglet, lévén az ember társas lény – magyarázta a felmérés eredményét a BT Openreach vezérigazgatója. A Cable.co.uk főszerkesztője, szélessáv-szakértő is elmondta a véleményét: szerinte nem is olyan régen még összejöveteleken, bulikon, hosszú telefonbeszélgetések során elégítették ki az emberek a kapcsolatok iránti igényüket, de azután jött az internet, a Facebook, a Twitter, az e-mail, egyszerre könnyebb lett minden, a korábbiaknál gyakrabban történik a társadalmi érintkezés.

Kimaradt?