Már sejthető, milyen lesz a következő iPhone

Megszokhattuk már, hogy az egyes iPhone-modellek után megjelenik azok jobb, „s” változata is, és ez feltehetően az iPhone 6-nál sem lesz másként. Néhány elképzelés már napvilágot látott az iPhone 6s-ről, a napokban viszont az egyik legpontosabb iPhone-elemző, a KGI Securitiesnél dolgozó Ming-Chi Kuo jóslatait osztotta meg az Apple Insider a nagyközönséggel.

Kuo szerint az iPhone 6s lesz a legnagyobb „s upgrade” az iPhone-ok történetében. A telefon RAM-ja kétszer akkora lesz (2 GB), mint az iPhone 6-é, sok új fejlesztés kerül bele, és lesz rózsaarany luxusváltozata is - írja a HVG. Az Apple valószínűleg az új Force Touch technológiát is beveti ennél a készüléknél, az Apple Watchban, illetve az új MacBookban bemutatkozó technika különbséget tud tenni az érintések erőssége között. Könnyen elképzelhető, hogy az iPhone 6s javított ujjlenyomat-olvasóval érkezik majd. 12 MP-es lesz a hátoldali kamerája.

Minthogy az Apple a szó szoros értelmében erősíteni szeretné az iPhone-t, szinte biztosnak látszik a zafír kijelző, a megerősített váz, és annak az értesülésnek is lehet alapja, hogy a hajlíthatóság elkerülése érdekében picit átalakítják a belső elrendezést.

Kuo szerint az Apple nem ad ki az idén 4”-es iPhone-t, a 4,7”-es iPhone 6s, illetve az 5,5”-es iPhone 6s Plus tömeggyártása pedig augusztusban kezdődhet.

Kapcsolódók

Kimaradt?