Őrizetbe vették a bukaresti operaház igazgatóját

Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették Răzvan Ioan Dincát, a bukaresti operaház és operettszínház igazgatóját, akit az ügyészek egyebek között hivatali visszaéléssel és hamis nyilatkozattal gyanúsítanak.

A közös adminisztrációval rendelkező két dalszínház vezetőjét szerdára virradó éjszaka hallgatták ki, majd vették őrizetbe az opera egy másik alkalmazottjával együtt. Ellenük az ügyészek előzetes letartóztatási parancsot kérnek a bíróságtól.

Romániában eddig többnyire politikusok, üzletemberek, bírák és ügyészek, rendőrök, valamint vámosok ellen vizsgálódott az ügyészség korrupció miatt. Korábban a nagyváradi görög katolikus püspök, most elsőként pedig egy országos jelentőségű kulturális intézmény vezetője is az ügyészek célkeresztjébe került.

A vádhatóság hivatalosan egyelőre csak a vádakat közölte, de a Digi24 hírtelevízió tudni véli, hogy a nemrég felépített bukaresti operettszínház új épülete ügyében vizsgálódnak. Közbeszerzési eljárás ügyében nyomoznak, és azt feltételezik, hogy az igazgató szándékosan megnövelte bizonyos szerződések értékét, amelyeket ráadásul olyan céggel kötöttek meg, amelyben az igazgatónak érdekeltsége volt.

Dinca 2012 óta igazgatója a bukaresti operaháznak, később jogilag az operettszínház is az ő vezetése alá került. Tavaly ősszel fejeződött be az operaház belső felújítása, az év elején nyitotta meg kapuit az új operettszínház, amely zöldmezős beruházásként készült el.

Kapcsolódók

Kimaradt?