Lehet még jelentkezni a Civil Szervezetek Vásárára

Eddig 45 civil szervezet iratkozott fel a hétvégi marosvásárhelyi Civil Szervezetek Vásárára, ahová a szervezők csütörtökig várják a további jelentkezőket, de még az utolsó napon is fogadják azokat, aki szeretnék bemutatni programjaikat, kínálatukat – mondta a beharangozó sajtótájékoztatón a szervezők nevében Koreck Mária, a Divers Alapítvány elnöke.

A május 16-a és 24-e közötti Együtt a közösségért nevet viselő rendezvénysorozat a főtéri parkban kezdődik szombaton, ahol a jelenlevő szervezetek interaktív tevékenységekkel várják a marosvásárhelyieket. Gyerekfoglalkozások, felnőttek számára programismertetők, népzene-, jazz- és fúvószene szerepel a műsortervben. Nem marad el a felvonulás sem, illetve a civil futóverseny, ahol három kategóriában méretkezhetnek össze a résztvevők a gépkocsiforgalom előtt lezárt főtéren. Külön kategóriában szaladnak majd a kicsik, a kisiskolás korúak, külön a gimnazisták és lesz egy felnőttkategória is. Valamennyien kapnak egy kis macit a részvételért, a legjobbakat pedig díjazni fogják.

A szombati rendezvényt a jövő héten további esménysorozat követi: naponta kerekasztal-beszélgetéseket szerveznek. Ezek témája többek közt a környezetvédelem, a zöldövezetek kezelése lesz, szó esik a szociális kérdésekről, egészségügyről, a sérültek intézményes ellátásáról is. Május 22-én Civil kávézó várja az érdeklődőket a Bernády Házban, ahol a civil szervezeteket érintő problémák kerülnek napirendre. A hálózatépítés jelentőségéről, valamint a pályázatokról, a vissza nem térítendő támogatások elnyeréséről beszélgetnek. Mint évek óta szokás, az idén is megszervezik az úszóversenyt a Víkend telepen az olimpiai medencében. A Swimathon adománygyűjtő úszóversenyre csapatok, vagy magánszemélyek jelentkezését várják, akik lehetőségük szerint tesznek felajánlást a civil szférának.

Az Együtt a közösségért rendezvényt nem támogatja sem a város, sem a megye – hívta fel a figyelmet Koreck Mária, ezért önerőből kell megszervezniük az egyhetes eseményt. A szervezők: a Divers Egyesület, az Alpha Transilvană Alapítvány, a Maros Közösségi Alapítvány és a Mâini Unite Egyesület várják az önkéntesek jelentkezését, akik segítenek a programok megvalósításában.

Kimaradt?