Kisétált a börtönből a 650 millió forintot eltüntető tolvaj

Akár a milliomosok fényűző életét is élvezheti egy hete az az egykori biztonsági őr, aki cégétől 650 millió forintot nyúlt le - írja a Blikk.

Tettéért öt évet kapott, illetve tízmillió forintos mellékbüntetést szabtak ki rá, amelyet börtönre "válthatott". Ő már utóbbi miatt volt rács mögött, nem volt, aki fizessen helyette - egészen mostanáig. A lap szerint feltűnt egy titokzatos jóakaró, aki letette a pénzt, így a férfit azonnali hatállyal szabadon bocsátották. 

Az egykori őr munkaadója miskolci telephelyén altatót kevert társa italába, és az éjszaka leple alatt ellopott 650 millió forintot. Terve mesteri volt, a pénz helyére téglákat tett, a pénztároló konténert még vissza is plombálta, így a bűncselekményre csak két nap múlva, a vállalat fővárosi telephelyén derült fény. Amikor a pénz eltűnését felfedezték, ő már Thaiföldön süttette a hasát, ahová 100 millió forintnyi valutát vitt magával. 

A férfinak a hatóság becslése szerint minimum 500 millió forintja megmaradt. Ezt azóta sokan keresték: a rendőrök, a pénzszállító cég angol biztosítótársaságának nyomozói, sőt még az alvilág emberei is, hiába.

A férfi egykori  ügyvédje, Lichy József a lapnak elmondta, a férfi valóban szabadult, de nem tudja, hol van. Külföldre a jogszabályok értelmében nem mehet, mivel feltételesen van szabadlábon. A lap információi szerint a volt biztonsági őr szabadulása óta bujkál, még a közeli hozzátartozóinál sem jelentkezett.

Kimaradt?