Egy gazdaság udvarán kötött ki egy BMW Kolozs megyében
Súlyos baleset történt kedden a Kolozs megyei Zsukon, amelynek nyomán két ütköző jármű egy gazdaság udvarán kötött ki.
A szerencsétlenséget az egyik jármű vezetője, egy 30 éves férfi figyelmetlensége okozta: úgy hajtott rá a DN1C jelzésű országútra, hogy nem adott elsőbbséget a szabályosan közlekedő másik személygépkocsinak, amelynek volánjánál egy 35 éves nő ült.
Az ütközés nyomán mindkét jármű áttörte egy gazdaság kerítését, egyikük az udvaron állt meg. A balesetben mindkét autó sofőrje megsérült. Az egyiknek egy utasa is volt, akit a rohammentő-szolgálatnak kellett kiszabadítania a gépkocsiból.