Folytatódik a szóváltás a clujmulticultural.ro kapcsán

Közleményben reagált a Share Föderáció magyar ügyekért felelős alelnöke, Borzási Sarolta a clujmulticultural.ro oldal kapcsán kibontakozó szóváltásra, a személye ellen irányuló támadásokra.

Korábban az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke, Soós Sándor emelt kifogást amiatt, hogy Kolozsvár multikulturalizmusát is bemutató oldal nem érhető el magyar nyelven, és a magyar közösségről nem olvasható a honlapon semmilyen információ.

Borzási Sarolta elmondta, hogy az oldalbeüzemelése során történt mulasztás, ami a magyar közösség bemutatását illeti, bár a célja nem is ez volt. A weboldal a nem őshonos kisebbségi csoportoknak jött létre. “Érezzük a felelősséget a közösségi elvárás mentén, ezért elnézést kérünk, ugyanakkor a lehető leghamarabb igyekszünk orvosolni a problémát, május 7-ig pótoljuk a hiányosságokat” - magyarázta.

Téves az az értelmezés is, miszerint a magyar közösség nem venné ki teljesen mellszélességgel a részét az Európai Ifjúsági Fővárosból. Az önkéntesek és az ifjúsági szervezetek azok, akik sikerre viszik az ifjúsági főváros projektjét, valamennyi rendezvény lebonyolításában ők segédkeznek, az adminisztratív munkákból is kiveszik a részüket. Az első 4 hónapban több mint 500 magyar önkéntes szervezett programot. A fordítói önkéntesek is folyamatosan segítenek, idejükhöz mérten, hogy minden tartalom elérhető legyen úgy a magyar, mint a román közösség számára - olvasható a közleményben.

 A SHARE alelnöke reagált a személye ellen irányuló támadásokra is: "Helytelennek tartom azt, hogy a többnyelvűség kérdését egy személyi kérdéssé próbálják kiélezni, holott az elmúlt  negyed században a politikum rendelkezett az eszközök sokkal nagyobb tárházával. Vannak hiányosságok, kolozsvári polgárként jómagam is nap mint nap dolgozok ezen  problémák megoldásáért, de ne felejtsük el hogy, egy megoldatlan közösségi problémáról van itt szó, mely nem élezhető ki egy személyre".

Kapcsolódók

Kimaradt?