Borbély: 9%-ra kell csökkenteni a közüzemi szolgáltatások TVA-ját

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség múlt heti kongresszusán fontos szociálpolitikai célkitűzéseket fogalmazott meg a következő évekre vonatkozóan. Ezek mielőbbi gyakorlatba ültetése, akárcsak az adótörvénykönyv módosítása mindannyiunk érdeke” – fogalmazott Borbély László, az RMDSZ parlamenti képviselője. Hozzátette, az adótörvénykönyv módosításának több kitételét a Szövetség is támogatja, hiszen azok olyan adókedvezményeket tartalmaznak, amelyek előnyösen érintenék mind az állampolgárokat, mind pedig a cégeket.

„Éppen ezért javasoltuk a kormánynak a Kongresszuson is megerősített igényünket, hogy az alapélelmiszerek mellett 9 százalékra kell csökkenteni a közüzemi szolgáltatások hozzáadottérték-adóját (TVA) is. Ezt a soron következő politikai vita során a parlamentben már be lehet vinni az adótörvénykönyv módosításai közé”– nyilatkozta Borbély, aki reméli, hogy ezen módosító javaslat elfogadására lesz politikai akarat a kormányzó pártok részéről is. „Ez azt jelentené, hogy minden család kevesebbet fizetne a fogyasztott gáz, víz és elektromos áramszolgáltatásokra” - tette hozzá Borbély László. 

Kimaradt?