Légy látható a közlekedésben! Critical Mass kicsiknek is

Vasárnap Marosvásárhelyen egész napos kerékpáros rendezvénysorozatot szerveztek, ahol nem csak a nagyok, de a kicsik is részt vehettek, sőt ügyességüket is megmutathatták a főtéren.

A Légy látható a közlekedésben! jelmondattal a marosvásárhelyi édesanyák szervezete, a VÉDEM Egyesület ez alkalommal is csatlakozott a Critical Mass figyelemfelkeltő eseményéhez.  A felnőttek mellett a kisgyerekek, kamaszok, pedálnélküliek, hajtányosok, görisek és gördeszkások is kivonultak a városháza előtti térre, ahol számos ügyességi verseny, vetélkedő várta a kicsiket és nagyobbakat több kategóriában.

A hideg ellenére sokan kijöttek, élvezték a jó hangulatot, a versenyt, a biciklizést a főtéren, amelyet erre az alkalomra lezártak a gépkocsiforgalom elől. Kisgyerekes családok, szülők és nagyszülők, érdeklődők lepték el a teret.

A déli órákban a legkisebbeken volt a hangsúly: kerékpáros felvonulást tartottak a központi park körül, majd az ügyességi próbák következtek. A Critical Mass Junior egyik célja: megismertetni a gyerekekkel, mi kell a szabályos kerékpározáshoz, és milyen felszerelésre van szükség ahhoz, hogy láthatóak legyenek a közlekedésben.

Délután négy órakor a nagyok vették át a terepet, fiatal és idős felnőttek, kerékpározni szerető kamaszok levegőbe emelt kerékpárokkal hirdették, hogy szükség van a bicikliutakra, már nagyon aktuális lenne azok - sokszor megígért - kiépítése.

A csapat onnan a Maros-partra, a kompig kerékpározott, a táv körülbelül 10 kilométer. Marosvásárhelyen évek óta hangoztatják a civilek, hogy mekkora szükség van a kerékpársávokra, a polgármesteri hivatal folyamatosan ígérget, de eddig csak a Somostetőn alakított ki egy rövid, 100-200 méternyi bicikliutat. A legutóbb Claudiu Maior alpolgármester tett egy nagyobb ígéretet, elmondta a vegyikombinát és a Víkendtelep között hamarosan megépül a bicikliút. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?