Béremelésért tüntettek az óvodai dadák, szakácsok
Utcára vonult a fizetéseikkel és a túlterhelt munkájukkal elégedetlen sepsiszentgyörgyi óvodai kisegítő személyzet. Mintegy 30 dada, szakács, takarító, karbantartó és portás vonult szerdán a Kovászna megyei prefektúra elé.
Az őket képviselő Sanitas szakszervezet háromszéki vezetője, Vasile Neagovici elmondta: diszkriminatívnak tartják, hogy a pedagógusokkal ellentétben a kisegítő személyzet nem kapta meg márciusban az 5 százalékos béremelést.
A szakszervezeti bizalmi rámutatott, hogy az óvodai kisegítő személyzet a tanügyben dolgozók 10 százalékát teszi ki, ez országszinten mintegy 30.000 alkalmazottat jelent, akik átlag 720 lejes nettó fizetésért dolgoznak.
Az utcai tüntetésen részt vevő dada, Incze Ildikó hozzátette, hogy az óvodában kilenc csoportra jut öt dadus, ők takarítanak az egész épületben, mosogatnak, öltöztetik, etetik, tisztába teszik a gyerekeket, részt vesznek a tevékenységeken, és képesítéssel is rendelkeznek.
Ez a helyzet a gazdasági válság miatt bevezetett megszorító intézkedés révén alakult ki. Jelenleg az óvodai kisegítő állások csupán 50 százaléka betöltött, ezért a dolgozók túlterheltek és elégedetlenek.
Az óvodai kisegítő személyzet képviselői szerdai, egyórás sztrájkjuk után petíciót nyújtottak át Sebastian Cucu prefektusnak, akinek közbenjárását kérték, hogy a kormány emelje meg béreiket.
Vasile Neagovici szakszervezeti vezető emlékeztetett, hogy hatvannégy háromszéki oktatási kisegítő alkalmazott tavaly év végén csatlakozott a Sanitas egészségügyi szervezethez, mert arra jutottak, hogy a tanügyi szakszervezetek nem képviselik megfelelően jogaikat.