Újraindították a hadronütköztetőt

A mintegy két évig tartó leállás után vasárnap újraindították az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét (LHC), amelynek jelentősen megnövelt teljesítményétől a Genfben működő intézet munkatársai azt várják, hogy új távlatokat nyit a fizikában.

A hadronütköztető újraindítását eredetileg március második felére tervezték, ám ez egy a mágneses rendszerben keletkezett rövidzárlat miatt mostanáig késett. Akkor azt hangsúlyozták, hogy a késés minimális hatással van a tudományos kutatásokra, 2015-öt ugyanis annak szentelték, hogy ellenőrizzék a két évig tartó leállás után újraindított gép teljesítményét. A kutatásokat a tervek szerint 2016 és 2018 között végzik – írja a Népszabadság.

A részecskefizikai kutatások európai szervezetének főigazgatója a március közepén tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: május végére várható, hogy teljes energián megkezdődik az új kísérleti szakasz. Rolf Heuer az LHC második hároméves működési időszakától azt reméli, hogy az eredmények új távlatokat nyitnak a fizikában. „Nem tudjuk például, miért van az anyagból olyan sok, míg az antianyagból olyan kevés" - jegyezte meg a CERN év végéig hivatalban lévő vezetője. Emlékeztetett arra is, hogy a világegyetem 95 százaléka még mindig ismeretlen: sötét anyag és sötét energia alkotja. Az elkövetkező években remélhetőleg többet megtudunk a sötét anyagról - mondta.

Rolf Heuer kiemelte, hogy nem egyetlen, hanem rengeteg kérdésre keresik a választ, az ütközések eredményét az egyes kísérletek más és más után kutatva elemzik. A főigazgató szerint az elkövetkező években kiderülhet például az is, hogy vannak-e a többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozonhoz hasonló részecskék

Kapcsolódók

Kimaradt?