Románia Törökországot is bevonná a NATO-vezénylési központokba

Románia Törökországot is meghívta, hogy vegyen részt az ország területén létesítendő NATO-vezénylési központokban – jelentette be szerdán Klaus Johannis államelnök.

Johannis szerdán hivatalában fogadta Recep Tayyip Erdoğan török államfőt, akivel megbeszélést folytatott. Közös sajtótájékoztatójukon Johannis kifejtette, hogy Törökország bevonása kiemelt fontosságú Románia számára, Erdoğan pedig kijelentette, hogy a török hatóságok válasza kedvező, és mihamarabb eljuttatják ezt a választ hivatalos úton is

Johannis kifejtette: mindkét ország meggyőződése, hogy térségük biztonságossága és  fejlődése Románia és Törökország érdekeit egyaránt szolgálja. Erdoğan aláhúzta, hogy a két állam tagja a Nato-nak, és a szolidaritáson alapuló együttműködésük a jövőben is folytatódik.

Március elején jelentette be a védelmi minisztérium, hogy Bukarestben hozzák létre azokat a NATO-vezénylési központokat, amelyek befogadására Románia az észak-atlanti szövetség tavalyi walesi csúcsértekezletén, illetve az Észak-atlanti Tanács februári értekezletén vállalkozott.

Erdoğant fogadta Victor Ponta miniszterelnök is, akinek jelenlétében a felek a több kétoldalú együttműködési megállapodást írtak alá környezetvédelmi és kulturális területen, illetve döntés született a román-török gazdasági vegyes bizottság felállításáról.

A két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok értéke jelenleg 6,5 milliárd dollár, és a felek célul tűzték ki a 10 milliárd dollár túllépését. Erdoğan azt kérte Romániától, hogy törölje el a török állampolgárokkal szembeni vízumkötelezettséget.

Kapcsolódók

Kimaradt?