Tüntetnek a honatyák mentelmi joga ellen

Tüntetést szerveznek Kolozsváron, amiért az utóbbi hetekben a parlament leszavazta néhány olyan honatya mentelmi jogának megvonását, akik ellen a Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálódni kívánt. 

Szerdán például a szenátus nem hagyta jóvá, hogy az ügyészség vizsgálati fogságba helyezze Dan Șovát, a Szociáldemokrata Párt volt miniszterét.

Korábban Borbély László esetében is elutasították a képviselők az ügyészség azon kérését, hogy bűnvádi eljárást indíthassanak az RMDSZ politikai alelnöke ellen. Ezt megelőzően a szenátus elutasította, hogy a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) bűnvádi eljárást indítson Varujan Vosganian volt miniszter ellen.

A tüntetés szervezői felhívásukban felháborodásuknak adtak hangot a fentiek és amiatt, hogy a képviselők nem tartják be az elnökválasztási kampányban tett ígéreteket, miszerint teljes mellszélességgel kiállnak a korrupció ellen. A tüntetésre pénteken, március 27-én kerül sor Főtéren délután hat órától. Bukarestben szintén tiltakoznak ugyanebben az órában. 

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?