Senki nem lop egy bánsági faluban

Arról híres a Tiszafa (Eibenthal) nevű romániai falu, hogy a lakói bátran a portájuk előtt hagyhatják esténként a kenyérpénzt, reggelre nem tűnik el. A Bánság déli részén fekvő, Mehedinți megyei településen ugyanis a lopás ismeretlen jelenség.

A 250 fős, zömében csehek lakta faluról az Adevărul készített riportot. A lap szerint a helyiek büszkék arra, hogy náluk senki nem lop. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a rossz utak miatt csak heti három alkalommal szállított kenyérre, zacskókban kint hagyott pénznek nem kel lába. A húsz kilométerrel távolabbi Şviniţa településről érkező sofőr feladata elvenni a pénzt, és a visszajárót, illetve a kenyeret hátrahagyni a megrendelőknek.

Tiszafán nincs rendőrség, és nincs is szükség rá. A helyi lelkész, Vaclav Masek is beszámolt arról, hogy a garázsajtója mindig nyitva áll, és annak ellenére sosem loptak el semmit, hogy sok olyan holmit tárol a helyiségben, amit elvihetnének.

A falut 1826 és 1830 között telepítette be az Osztrák-Magyar Monarchia 356 csehvel és számos némettel, akik később a cseh nyelvet vették fel, azonban lakóinak a fele 1990 után Csehországba települt. A rendszerváltásig fakitermeléssel és bányászattal foglalkoztak, a változó körülmények miatt azonban csökkentek a munkalehetőségek.

Kimaradt?