Nem támogatja az RMDSZ a visszaéléseket akadályozó törvény módosítását

„Az RMDSZ nem támogatja a kormányzópárt képviselői által beterjesztett, a 215/ 2011-es számú helyi közigazgatási törvény módosítását célzó jogszabály-javaslatot, amely előírná, hogy helyi és megyei önkormányzatok döntéshozó testületeiben eltöröljék a kétharmados többséget az illető önkormányzat vagyoni kérdésekben hozott döntéseihez" – ismertette Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője a Szövetség álláspontját.

"Ez egy olyan cikkely a helyi közigazgatási törvényben, amely 14 éve nem módosult, éppen azért, hogy az esetleges visszaéléseket csökkentsék” – tette hozzá.

A törvényhozó a továbbiakban kifejtette, hogy a jelenleg érvényben levő, helyi közigazgatást szabályzó törvény értelmében minden olyan döntés, amely az önkormányzat vagyonára vonatkozik, kizárólag kétharmados többséggel történhet, ezáltal biztosítva a felelősségteljes döntéshez szükséges voksokat. A szociáldemokraták által beterjesztett javaslat lehetővé tenné, hogy ezen túl az önkormányzati tanácsi mandátummal rendelkezők többsége döntsön.

 „Úgy véljük, hogy ez az intézkedés veszélyes precedenst teremtene azoknak a politikai alakulatoknak, amelyek abszolút többséggel rendelkeznek az adott önkormányzatban. Ugyanakkor nem minden önkormányzat rendelkezik azzal a szükséges szakmai háttérrel, amely előkészítené a vagyon-gazdálkodást. Másfelől egy ilyen jellegű módosítás megszavazása megteremtené azt a lehetőséget, hogy az abszolút többséggel rendelkező politikai szervezet felelőtlenül gazdálkodjon az önkormányzat vagyonával, jelenleg a kétharmados minősített többséggel szemben, ez sokkal nehezebb” – ismertette Cseke Attila.

Kimaradt?