Marosvásárhely, 1990. március 19-20. Az azóta „fekete márciusként” elhíresült magyarellenes eseményeket az egész világ megdöbbenten szemlélte. A történtek alighanem jó időre megváltoztatták a város történelmét, a román és a magyar lakosság körében akkortájt a bizalmatlanság, a gyanakvás, a félelem lett úrrá.

Az események gazdaságilag is visszavetették a város fejlődését, hiszen a véres összetűzés nyomán a külföldi beruházások jócskán várattak magukra – de igen rossz fényt vetettek (a nem sokkal később sorra került bányászjárással együtt) Romániára is. Így voltaképpen mindez Románia „fekete márciusa” is volt. Mi történt 25 éve?

Hivatalos rémhírek

1990 elején megszaporodtak a magyarellenes megnyilvánulások. Február 4-én Kincses Előd ügyvéd arról számolt be Marosvásárhelyen, hogy a helyi postáról uszító szöveg járta be telexen a nagyobb városokat, amelyben a marosvásárhelyi magyar lakosság állítólagos románellenes cselekedeteiről tudósítanak az ismeretlen feladók. A telex egyben felhívást is tartalmazott, hogy mindezt terjesszék „az összes tevékenységi ágazatokban”.

1990. február 10-én Sütő András felhívására körülbelül 100 000 magyar vonult némán, táblák és transzparensek nélkül demonstrálni Marosvásárhely központján át. Kezükben gyertya és könyv. Hasonló megmozdulások történtek Erdély többi nagyobb, magyarlakta városában is: Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Szatmárnémetiben például. A cél az anyanyelvi oktatás megteremtése volt.

Március elsején a város vállalatainak vezetői részt vettek a polgári védelem vezetőinek munkatanácskozásán, amelyen Ioan Judea ezredes – a fekete márciusi események során még találkozhatunk nevével –, a Nemzeti Megmentési Front marosvásárhelyi tanácsának elnöke közölte, hogy a lakosságot fel kell készíteni, mert egyes külföldi rádióadók híreiből kiderül, az ország területi épsége elleni akcióra készülnek. Judea szerint több változatot is kidolgoztak, ezek között szerepel az, hogy nagy tömegek mozgósításával kényszerítsék ki Erdély átengedését, a másik változat az idegen katonai intervenció volt.

Román provokációk

Március 2-án Tőkés László első parlamenti beszédében szólt arról, hogy ismét vannak nemzetiségi viták. Soviniszta román személyek a szeparatizmus vádját hangoztatják, holott mindössze arról van szó, hogy helyre kell állítani a kisebbségek iskolahálózatát.

Március 4-én a Vatra Românească gyulafehérvári nagygyűlésén éles kirohanások hangzottak el Tőkés László, Király Károly, Kincses Előd és más erdélyi magyar vezetők ellen. A hosszúra nyúlt gyűlésen túlzottnak találták az önálló anyanyelvi iskolák követelését, mindezt szeparatizmusnak minősítettek, nyíltan uszítottak a magyarok ellen.

Március 15-én az erdélyi magyarok 1848-as szabadságharcra való békés megemlékezését több városban megzavarták a Vatra Românească hívei. A marosvásárhelyi Avram Iancu szobrot ismeretlen tettesek összefirkálták. A szobor talpazatára ezt írták: „Le ved”.  A román rendőrség nyomozás nélkül arra a következtetésre jutott, hogy az elkövetők magyarok voltak, és a szobor eltávolítását szorgalmazták. Az elkövetők azonban románok lehettek, mert ha egy magyar lett volna volna, ismerte volna a szórendet – a helyesírásról nem is beszélve. Az erdődi Petőfi szobrot ugyancsak március 15-én ismeretlenek megrongálták.

Március 16-án a többségében románok lakta, marosvásárhelyi  Tudor lakónegyedben részeg, randalírozó románok kifogásolták egy gyógyszertár magyar nyelvű feliratozását. Pillanatok alatt több száz ember verődött össze, letépték a magyar feliratokat a polgármesteri hivatalról is. A tömegbe belehajtott egy ittas román férfi, de szándékosan elferdítve magyar provokációnak mondták.

Március huszadika „előestéje”

Marosvásárhelyen a románok Tőkés László püspök és Smaranda Enache emberjogi harcos ellen tüntettek, a felvonulók magyar vért követeltek, valamint kötelet Sütő Andrásnak, Király Károlynak és Tőkés Lászlónak. A Nemzeti Egységfront Ideiglenes Tanácsa nem reagált az RMDSZ helyzetjelentéseire.

Március 17-én és 18-án Marosvásárhelyen megtartották a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége első kongresszusát, amely szolidaritást vállalt az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet ülősztrájkot folytató magyar hallgatóinak követeléseivel, így a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával, az önálló magyar iskolahálózat megvalósításával, a Nemzetiségi Minisztérium felállításával, a nemzetiségi törvény kidolgozásával, a magyar nyelv szabad használatával.

Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd az MTI-nek elmondta, az utóbbi években is az események újabb és újabb részletei világosodtak meg előtte, de ezek nem módosítják azt az 1990-ben megfogalmazott álláspontját, hogy a marosvásárhelyi román-magyar összecsapást az 1989 decemberében megszüntetett Securitate robbantotta ki. Előzőleg a Ceaușescu-rendszer politikai rendőrségének a teljes állományát három hónapos fizetett szabadságra küldték. Ez a szabadság járt le márciusban. "A román közvéleményt meg kellett győzni arról, hogy szükség van a titkosszolgálatra, hiszen a magyar veszélytől ez tudja megvédeni az országot" - jelentette ki az ügyvéd. 1990 március 26-án meg is alakult a Securitate állományából a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), amelynek létrehozása nem okozott megütközést a romániai társadalomban. Kincses Előd vitatta két marosvásárhelyi történész kutatásainak két éve közzétett eredményeit, amelyek szerint elsősorban helyi erőcsoportok felelősek az összecsapásért.

Március 19-én a román tüntetők bejárták a várost, leverték a magyar feliratokat, kirakatokat zúztak be. A vandál tömeg elől a Bolyai utcában a magyarok bemenekültek az RMDSZ-székházba, a tüntetők azonban betörték a vasajtót, beözönlöttek az udvarra. A magyarok a lépcsőházba menekültek, de támadóik a kaput ott is fejszékkel betörték. Mintegy 25 ember még elmenekült a hátsó kerítésen át, az épületben hetvennégyen maradtak, akik a padlásra menekültek és egy víztartállyal eltorlaszolták az ajtót.

A román tüntetők fel akarták gyújtani a padlást. Közben megjött a rendőrség és a katonaság is, Ioan Judea ezredes a bentrekedt magyarok védelmét ígérte. Lent azonban a feldühödött románok botokkal, láncokkal összeverték őket, Judea és a katonák tétlenül szemlélték mindezt. Sütő András a fél szemére megvakult, több bordája eltört, bal karján zúzódást keletkezett. Tehergépkocsival szállították Bukarestbe, majd onnan a budapesti Honvéd Kórházba.

Az „udvarias” rendőrkordon…

Az események hatására másnap, március 20-án hatalmas magyar tömeg a város főterére. Déltől kezdve a főtér túloldalán gyülekezni kezdtek a románok is. A tömeg, a marosvásárhelyi rádió magyar nyelvű adása több ízben is kérte a hadsereg beavatkozását, azt, hogy Ion Iliescu államfő, a kedélyek lecsillapítására utazzon le Marosvásárhelyre. Délután fél hatkor – rendőri felvezetéssel – megérkeztek a görgényvölgyi, libánfalvi, lefizetett, leitatott, furkósbotokkal, fejszékkel, késekkel felfegyverzett románokkal teli buszok Marosvásárhelyre.

A románok pillanatok alatt áttörték a rendfenntartók mindössze egysoros kordonját – amely voltaképpen udvariasan utat nyitott nekik – és rárontottak a fegyvertelen magyarokra, akik a főtéri padok lécdarabjaival próbáltak meg védekezni. Végül sikerült visszaszorítaniuk a román támadókat. Ezt követően amolyan állóharc alakult ki. Nem sokkal később a magyarok közé hatalmas sebességgel belehajtott egy teherautó, amely elütött egy magyart – aki sérüléseibe belehalt – majd a templom lépcsőjébe becsapódva állt meg.

Nem sokkal később megérkeztek a tankok is, amelyek egyfajta senki földjét hozták létre a két csoport között – ám a katonák nem tettek semmit az újabb összecsapások megakadályozásáért.

A csata este nyolc óra körül már a magyarok javára fordult, amikor a hidegvölgyből 40-50 fős csoportokban érkező romák, a „Nem féljetek magyarok, megvédünk mi, cigányok” mondatot skandálva vonultak be a városba. A döntő fordulatra pedig kevéssel 11 óra körül került sor, amikor megjelentek a nyárádmenti és szovátai székelyek is, akik kiverték a románokat a főtérről. A rendet 21-én, a román hadsereg hajnali órákban megérkező elit ejtőernyősei és gyalogosai állították helyre.

Szekusok átmentése és „főpróba”

Ami a tettesek felelősségre vonását illeti: március 29-én ugyan még nem készült el a kormánybizottság jelentése a marosvásárhelyi eseményekről, ugyanakkor feltűnő sietséggel bíróság elé állítottak csendháborítás, hangoskodás vádjával hét magyar romát és aznap meg is kezdődött a tárgyalás, amely – az igazságszolgáltatás mai ritmusát ismerve – pillanatok alatt lezajlott, hiszen másnap már ítéletet hirdettek. Puczi Kozák Ernő és Kalló Géza 3-3 hónap munkahelyen letöltendő büntetést (javító-nevelő munka), a többiek 3-5 hónap börtönbüntetés kaptak (Grecui Bélát 5 hónapra, Horváth Stefant 5 hónara, Puczi Kozák Gézát 4 hónapra, Puczi Kozák Sándort 3 hónapra, Carculea Györgyöt 4 hónap börtönbüntetésre ítélték).

A megtámadott magyarok illetve a romák közül összesen 41 embert ítéltek el – közöttük Cseresznyés Pált, aki egy rúgásért 10 évet kapott. Ebből hat esztendőt ült le – Emil Constantinescu államfő kegyelmei rendeletével szabadult.

Hazai és külföldi politikai megfigyelők ma már egyetértenek abban, hogy a provokációt azért szervezték meg Ion Iliescuék, hogy kellő ürügyet találjanak a – nagyjából a szekus gárdát átmentő – Román Hírszerző Szolgálat létrehozásához. Egyben az akció amolyan főpróbája volt az 1990. évi, júniusi bányászjárásnak is.

1990-ben Marosvásárhely még magyar többségű város volt. A történtek miatt is drámaian csökkent a magyarság létszáma Marosvásárhelyen, igen sok magyar a hasonló események megismétlődésétől tartva elköltözött a városból. A 2002. évi népszámlálás adatai szerint 12 év alatt 15 ezerrel csökkent a magyar lakosok száma. Ez, arányszámban kifejezve, több mint 10 százalékos csökkenést jelent.