„Legyen március 10. a román-magyar ölelkezés napja”

A román-magyar ölelkezés nem hivatalos napjává nyilvánítaná március 10-ét az „Îmbrățișează un maghiar! / Ölelj meg egy románt!” nevű Facebook-esemény kezdeményezője. A maszol.ro-nak Edwin Sebastian Marc elmondta, megszerezte a román-magyar barátság „tárgyi bizonyítékát”.

Megszámoltad-e, hogy hány „ölelgetős” fotó került fel kedd estig a Facebook-esemény oldalára?

Tegnap este egy kollázs összeállításán dolgoztam a kiposztolt fényképekből. Elmondhatom, hogy két óra munka után izomlázat kaptam, és nem értem a végére, olyan sok fotó van. Nem számoltam meg, de több százan válaszoltak a felhívásomra. Senkit sem szeretnék a kollázsból kihagyni. Ezért a munkámat nem is tudom befejezni, hiszen még ezekben a percekben is érkeznek a friss fotók, pedig az eseményt tegnapra hirdettem meg.

Tegnap Temesvár központjába egy „ölelgetős” flashmobot is hirdettél a Facebook-esemény mellett. Ez mennyire volt sikeres?

Viszonylag kevesen jöttek el, de ennek nincs nagy jelentősége. Az utolsó pillanatban hirdettem meg ezt a villámcsődületet. Az volt a fő célkitűzésem, hogy Facebookon minél több „ölelgetős” fotó gyűljön össze.

Mi volt voltaképpen a célod ezzel a kezdeményezéssel?

Tárgyi bizonyítékát szerettem volna felmutatni annak, hogy a románok és a magyarok valójában nem olyan viszonyban élnek egymás mellett, ahogyan azt egyesek állítják vagy szeretnék, hanem jól megértik egymást. Be akartam bizonyítani, hogy a román társadalom civilizált, európai módon is meg tud nyilvánulni. Célomat elértem, a tárgyi bizonyítékot megszereztem: a kollázst, amely az egymást ölelő román és magyar emberekről készült fotókból állt össze.

Magánban kaptál-e bátorításokat? És kritikákat?

Bátran mondhatom, hogy összességében nagyon jó fogadtatása volt a kezdeményezésemnek. A negatív megjegyzések aránya nagyon kicsi volt.

Mit lehet rólad tudni?

Temesváron élek, félig magam is „kisebbségi” vagyok. Édesanyám bánsági sváb, édesapám román. Egy hagyományos bánsági családban nőttem fel, otthon németül és románul is beszéltek a szüleim, magyar szót is hallottam gyerekkoromban. Így tanultam meg a nemzeti kisebbségek iránti tiszteletet. Amúgy 21 éves egyetemista vagyok, a német nyelvű európai tanulmányok szakon.

Lesznek-e még a március 10-i Facebook-eseményhez hasonló, más kezdeményezéseid?

Beszéltem már néhány emberrel arról a környezetemben, hogy március 10-ét román-magyar barátság, vagy akár a román-magyar ölelkezés nem hivatalos napjává nyilvánítsuk. A tegnapi eseményből szerintem hagyományt lehetne teremteni.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?