Az erdélyiek igénylik a legkevésbé a vallásórát

A sajtóban megjelent statisztikák szerint az erdélyi megyékben döntöttek legkevesebben a hittanórák mellett. A székely megyék ezúttal is kilógnak a sorból: Maros megyében választotta a legkevesebb szülő a vallásórát erre a tanévre.

Az oktatási minisztérium pénteken közzétett adataiból kiderül, 2.366.585 tanulóból 2.140.238 diákot írattak be hittanórára. A 90,44 százalékos arány a tárcavezető, Sorin Cîmpeanu szerint még változhat, hiszen a szülők év közben is bármikor meggondolhatják magukat, és kérvényezhetik gyermeküknek a hittanórát.

A leendő előkészítősök közül szintén sokan fognak hittant tanulni. A jelenleg is zajló beiratkozások során benyújtott kérésekből kiderül, hogy a szülők több mint 90 százaléka döntött a választható tantárgy mellett. Országszerte 144.358 gyermeket írattak be eddig az előkészítőbe, ebből 135.049 (93,55 százalék) gyerek vallásórása fog járni.

Romániában 18 elismert vallás van, többek között például az iszlám. A romániai muzulmánok vallási vezetője, Muurat Iusuf tájékoztatása szerint például Konstanca megyében a muzulmán tanulók több mint 90 százaléka igényelte a vallásórát. A megyében körülbelül 5000 muzulmán gyermeket tartanak nyilván.

Mi a helyzet az erdélyi megyékben?

Az ország legtöbb megyéjében a tanulók több mint 92 százaléka iratkozott be vallásórára. Galac és Vaslui megyében a legnagyobb ez az arány, a diákok több mint 96 százaléka tanul továbbra is hittant.

Az olyan erdélyi megyékben, mint Arad, Beszterce-Naszód, ez az arány 95, vagy több mint 95 százalékos. A sajtóban megjelent adatok szerint 90 százalék alatt csupán Maros, Kovászna és Temes megye teljesített. Az erdélyi megyéken kívül Konstanca megye lóg még ki a sorból, ott 83 százalékos az arány.

Hargita megyében a közoktatásban tanulók 95,67 százaléka tanul ezután is hittant, azaz a 39.999 diákból 38.271-en.

 

A minisztérium javaslata szerint azok a tanulók, akik nem vesznek részt hittan órán, az iskola könyvtárában, a könyvtáros felügyelet alatt tölthetik el az egy órát, több iskola élt is a javaslattal.

Mi lesz a vallástanárokkal?

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter úgy tájékoztatott, hogy körülbelül 6000 vallástanár dolgozik a közoktatásban, ebből 4200 tanár címzetes. Néhány megyében, ahol nem választották 90 százalékos arány fellett a hittanórát, elképzelhető, hogy az iskoláknak néhány tanártól meg kell válniuk. A vallástanárok egy része már hetekkel ezelőtt figyelmeztette a szaktárcát, hogy jogi úton keres kárpótlást, amennyiben elveszíti állását.

Kapcsolódók

Kimaradt?