Korrupcióval vádolják a nagyváradi görög katolikus püspököt

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Virgil Bercea nagyváradi görög katolikus püspök ellen, akit megvesztegetéssel, hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolnak.

A DNA kedden közölte, hogy ebben az ügyben a Bihar megyei Belényes település felfüggesztett polgármestere ellen is vizsgálódnak, akárcsak a görög katolikus püspökség több tagja ellen.

A vádhatóság szerint a polgármesteri hivatal többrendbeli hivatali mulasztást követett el azáltal, hogy jogtalanul adómentességet biztosított a püspökség birtokában lévő ingatlanokra, amelyekben kereskedelmi tevékenységet folytattak.

Az adómentesség biztosítása révén a polgármesteri hivatalt 329 ezer lej kár érte, ami a vádirat szerint a püspökség jogtalan hasznának számít. A vádirat szerint az egyház birtokában 51 kereskedelmi helyiség volt.

A vádhatóság szerint a polgármester ezért a kedvezményért cserében egy ingatlant kapott bérbe az egyháztól 30 évre egy olyan cég révén, amely nem az ő nevén szerepelt, de valójában ő gyakorolta a tulajdonosi jogkört. A polgármester ezért működési engedélyt is kibocsátott egy halas üzletnek, amelyet a püspökség működtetett.

A püspökség a vádirat kézhez vétele után ígérte saját álláspontjának megfogalmazását. Annyit korábban közöltek, hogy az általuk lefolytatott vizsgálat szerint Ioan Manda belényesi esperes kötötte meg a 30 évre szóló bérleti szerződést a polgármester cégével, s ez az szerződés csak a bérlő számára volt előnyös. Később ezért az esperest leváltották. Az egyház szerint az ügy kivizsgálása az esperes feljelentése nyomán indult.

Kimaradt?