Nem adja a sepsiszentgyörgyi lőteret a védelmi minisztérium

A sepsiszentgyörgyi katonai gyakorlótér egyelőre nem kerülhet az önkormányzat tulajdonába, mivel a védelmi miniszter szerint az új katonai-politikai kontextusban a hadseregnek szüksége van minden gyakorlótérre.

Mircea Dușa ezt pénteki, sepsiszentgyörgyi látogatásakor nyilatkozta a sajtónak. Kifejtette, hogy az országban több önkormányzat is igényelt területeket és épületeket a katonaságtól, ezeket egyenként elemzik. „Kimondom világosan, Sepsiszentgyörgy esetében nem létezik olyan terv, amely alapján a katonai gyakorlótér az önkormányzat tulajdonába kerülne”, mondta a miniszter.

Szerinte a Fekete-tenger térségében kialakult katonai-politikai helyzet miatt a román hadseregnek szükség van olyan lőterekre, ahol éles töltényekkel lehet gyakorlatozni. Emellett Sepsiszentgyörgyön van egy elit katonai egység, amelynek szintén szüksége van a gyakorlótérre, mondta Mircea Dușa.

Mint arról beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat évek óta próbálkozik a város területén található 70 hektáros lőtér megszerzésével. Antal Árpád polgármester szerint közösségi problémákat orvosolnának, hiszen 12 hektáros területet a történelmi magyar egyházaknak és az ortodox püspökségnek adnának temetők létesítésére, a maradék területre egészségügyi központ épülne.

A helyi tanács határozatot is elfogadott arról, hogy a védelmi minisztériumtól kérik a terület átadását. A lőtéren három éve nem szerveznek hadgyakorlatokat, miután egy kilőtt puskagolyó az árkosi telkén kertészkedő nyugdíjas férfi közelében süvített el. Akkor több mint ötezren írták alá a gyakorlótér felszámolását sürgető ívet, a létesítménynek jelenleg nincs lővészet szervezésére vonatkozó engedélye.

Az elmúlt tíz esztendőben az ország 37 megyéjében több száz ingatlant adtak át az önkormányzatoknak, hogy azok munkahelyeket teremtsenek, ipari parkokat, múzeumokat rendeztek be. Mindeddig csak Székelyföldön nem lehetett átadni ezeket a létesítményeket a helyi tanácsoknak.

Az önkormányzat kezdeményezése miatt tavaly a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben felszólította a kormányt, ne engedje át az önkormányzatnak a lőteret, mert az nemzetbiztonsági kockázatot jelentene egy „szeparatista potenciállal rendelkező régióban”. A civil fórum szerint az itt élő román közösség számára a sepsiszentgyörgyi lőtér annak szimbóluma, hogy az állam a hadsereg révén jelen van a térségben. Erre Mircea Dusa korábban azt nyilatkozta: ő is osztja a románok civil fórumának félelmeit, és biztosította a térségben élő románokat, hogy vigyáz az érdekeikre.

Erre válaszolva korábban Antal Árpád polgármester kifejtette: reméli, az Európai Unióban ma már senki nem gondolja komolyan, hogy a román hadsereg tankjai fogják szétlőni az autonómiáért tüntetőket. A sepsiszentgyörgyi elöljáró emlékeztetett, hogy tíz évvel ezelőtt Románia katonai kérdésekben delegálta szuverenitását a NATO-nak, megszűnt a sorkatonaság, és sok katonai létesítmény kiürült.

Kapcsolódók

Kimaradt?