Egy évig lakott kukában egy amerikai professzor

Életének egy szakaszában volt 280 négyzetméteres lakása, hozzá passzoló lakáshitele, professzori állása és élettársa is Jeff Wilsonnak. A kapcsolata szétesett, átkerült egy másik egyetemre, lakásából pedig az egyetemi kampuszon álló, három négyzetméteres szemeteskonténerbe költözött.

Wilson soha nem érezte magát boldogabbnak. A lakásnak átalakított konténerbe beszerelt légkondicionálót, áramot, világítást, falait fehérre festette és szőnyeggel díszítette. A konténer alját nyitható álpadló borítja, az alatt tartja Wilson a konyhai eszközeit – írja a vs.hu.

A költözésnek voltak azonnal érezhető pozitív következményei. Alacsonyabb volt a bérlet, csökkent a rezsi, jóval kevesebbet kellett Wilsonnak házimunkával foglalkoznia, és körülbelül másfél percre lakhatott a munkahelyétől. Emellett sokkal szabadabbnak érezte magát.
 
Az alig három négyzetméteres konténerben kevesebb időt töltött Wilson, mint ha rendes házban lakott volna. Ehelyett az egyetemen volt, találkozókon vett részt, közösségi életet élt. Zuhanyozni és vécére az egyetem tornacsarnokába járt – ezt is kénytelen volt közösségi életnek elszámolni. Egy év után Wilson kiköltözött a konténerből, amelyet a dékán tudtával és beleegyezésével alakított át. A lakóhely azonban a kampuszon marad oktatóeszközként. Az austini egyetemre látogató kutatók és művészek pedig dönthetnek majd úgy, hogy ott töltenek egy-két éjszakát.

Kimaradt?