Ezernyi veszélyeztetett romániai kiskorút találtak külföldön

2014-ben 978 romániai gyermeket találtak más országok területén, akik nem voltak felnőttek felügyelete alatt, vagy bajban voltak – tájékoztatott tegnap az Országos Gyerekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság.

A román hatóságok mindegyik gyerek esetében elküldték a nemzetközi törvénykezés által előírt iratokat a hazatelepítés érdekében, azonban az év végéig csak 103-at hoztak haza közülük. A felnőtt-felügyelet nélkül levő gyerekeknek közel egyharmadát (293-at) Olaszországban fedezték fel, további 202 román kiskorút találtak Franciaországban, 188-at Spanyolországban, 117-et Nagy Britanniában és 33-at Németországban. A legtöbb kiskorút, 25-öt, Spanyolországból telepítettek haza, míg Olaszországból 15-öt, Magyarországról 10-et, Nagy-Britanniából kilencet és Franciaországból nyolcat.

A hazatelepítési eljárások hosszú ideig elhúzódnak, mivel az egész levelezés a konzulátusokon keresztül zajlik. Függ ugyanakkor a különböző államokban működő szolgálatok szervezettségétől, működésétől és a törvényektől. A 2014-ben hazatelepített 103 gyerek közül 82-öt visszahelyeztek a családhoz vagy rokonsághoz, 21 esetében a hatóság megyei fiókjai speciális védelmi intézkedéseket javasoltak.

Kimaradt?