Huszáros felvonulással ünnepelnek március 15-én Szatmárnémetiben

„Múlt év óta a márciusi ifjúság szellemiségének és a történelmi hagyományoknak jobban megfelelve, de azt is mondhatnám, a korábbi esztendőknél színesebben és nagyobb nyíltsággal emlékezünk az 1848-as magyar forradalomra és szabadságharcra" - tájékoztatta a maszol.ro-t Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, az RMDSZ városi elnöke. 

"Az akkor teremtett hagyományt az idén tovább visszük, ami azt jelenti, hogy a főtéri Ormos-háznát összegyűlt tömeget a szentjobbi huszárok és a kálmándi fúvószenekar vezeti el az István téri Petőfi szoborhoz, ahol az ünnepi beszédek elhangzanak" - mondta a képviselő.

Hozzátette, a tavalyi nyitány több, mint jól sikerült, minden a legnagyobb rendben zajlott, s a rendet biztosítók teljes mértékben elégedettek voltak a mintegy háromezer főnyi ünneplő közönség méltóságos viselkedésével". Mivel a megemlékezés ezúttal vasárnapra esik, a szervezők a múlt évinél is jóval nagyobb tömegre számítanak a 12 órakor kezdődő ünnepségen.
    
A Lükő Béla kórház előtti parkban lévő Petőfi-szobornál a főszónok ezúttal dr. Szeszták Miklós, a magyar kormány nemzeti fejlesztési minisztere lesz. A megemlékezés este 19 órakor a filharmónia hangversenytermében folytatódik. Dr. Zakar Péter, a szegedi katolikus hittudományi főiskola dékánja méltatja a nap jelentőségét, majd átadják a szatmári RMDSZ díjait, végül a kolozsvári magyar opera művészeinek rövid ünnepi műsorát hallgathatja meg a nagyérdemű.

Kapcsolódók

Kimaradt?