Bírósági végzéssel kapja vissza alprefektusi állását Györke Zoltán

Györke Zoltán másfél éves birósági eljárás után kényszerítette Victor Ponta miniszterelnököt arra, hogy nevezze ki őt Kolozs megye alprefektusának - tudtuk meg az érintett szerkesztőségünkbe elküldött közleményéből.

A régi liberális párthoz közel álló magyar nemzetiségű köztisztviselő 2013. október 22-én perelte be a miniszterelnököt, mivel az nem nevezte ki az időközben megüresedett Kolozs megyei alprefektusi tisztségbe. 

A történet előzménye, hogy Györke korábban már betöltötte ezt a pozíciót, majd kormányváltás miatt átkerült a Kormányfőtitkárság kormányzati felügyelői tisztségébe. Ebből a tisztségből kormányfő 2013. július 31-én felmentette, viszont nem nevezte ki egy másik magasrangú tisztviselői tisztségbe. Györke ekkor kéréssel fordult Victor Pontához, hogy nevezze ki őt az időközben megüresedett Kolozs megye alprefektusi tisztségbe, azonban a kinevezésére nem került sor, így beperelte a miniszterelnököt. 

2014. július 17-én a Kolozs Megyei Törvényszék Györke javára döntött, az ítéletet Victor Ponta felfolyamodványban megtámadta. 2015. március 4-én a Kolozs Megyei Táblabíróság végleges döntésében elutasította a miniszterelnök keresetét.

Kimaradt?