Kárpótlást remélnek Németországtól az erdélyi romák is

Megbolydult az ország cigány közössége. A második világháború előtt született felmenőik halotti bizonyítványát kutatják, remélve, hogy az iratok birtokában ők is részesülhetnek a világégésben deportált romáknak járó kárpótlásban és túlélői nyugdíjban. A pénzt a német államtól várják – írja a 3szek.ro.

Magát a romák ki­rá­lyának nevező Dorin Cioa­bă nemrég jelentette be, hogy már hatezer roma etnikumú személy adta le a királyi palotában iratcsomóját. Olyanok­ról van szó, akiknek elődeit ezelőtt hetven évvel Transz­nisztriába deportálták, és most azt kérik, hogy a német állam adjon számukra húszezer eurós kártérítést, és folyósítson havi 200 eurós leszármazotti nyugdíjat.

Javában zajlik a folyamat, a gond az, hogy a hatezer kérvényező nem túlélő, hanem ezek leszármazottjai – írja a Háromszék napilap. Kérni fogják, hogy módosítsák az előírásokat, és a leszármazottak is kaphassák meg a pénzt, legalább a nyugdíjat. Cioabă szerint az országban még 160 roma nemzetiségű túlélője van a világháborúnak, közülük hatvanan tavaly novemberben megkapták a kárpótlást, azóta utalják számukra a nyugdíjat is. Romániából 35 ezer cigányt deportáltak Transznisztriába. A német állam évi 7,5 millió eurót szán a holokauszt áldozatainak kárpótlására – idézte a királyt a Ziare.com.

A nagyborosnyói cigány közösség vezető alakja, a mediátorként is tevékenykedő Kocsis Dénes „Dinkó” a részletekről még annyit árult el a Háromszéknek, hogy az iratcsomókat 20 lej ellenében veszik át Nagyszebenben, de iktatószámot nem kap senki, így nem lehet követni útjukat. Ha lesz belőle valami, az nagyon jó, ha nem, a húsz lej nem nagy veszteség – összegzett. Ő maga nem állított össze dossziét. Dinkó elmondta, Nagyborosnyón négy-öt olyan romáról tud, aki megjárta a hadifogságot. Egyikük, Budi Dániel nemrég halt meg. Őket a magyar állam kárpótolta a fogságban eltöltött időért.

Kimaradt?