Bukaresti luxusprostituált-hálózat: ismert hölgyek és még ismertebb ügyfelek

A magas szintű korrupciós botrányok mellett csak rövid ideig került a lapok címoldalára a bukaresti luxusprostituáltak ügye, amelyben a „címszereplők” mellett nagymenő üzletemberek, ismert politikusok neve is felmerült.

Összefonódó szerepkörök

Az üzletszerű kéjelgéssel és kerítéssel gyanúsított hölgyek csaknem mindannyian a hazai televíziók esti szórakoztató műsorainak lenge ruhájú szereplői (a műsorvezetők úgynevezett asszisztensei), illetve a bukaresti divatbemutatók „dívái”. A vádak gyakran egybeestek: az ügyészek szerint a kerítőnők nem egyszer „magukat kerítették” egy-egy pénzes politikus, üzletember társaságába.

A hölgyek közül közel negyven gyanúsítottat hallgattak meg, egyebek között Dan Capatoş „asszisztensét”, Daniela Crudut, Radu Mazăre konstancai polgármester volt „kedvesét”, és ugyancsak Dan Capatoş „asszisztensét”, Mădălina Pamfilét, a fotómodellként is ismert Simona Traşcát és Denisa Biţát, a Playboy egyik romániai „sztárját”, Rellys Tonut, az OTV volt „asszisztensét”, Raluca Podeát, illetve a már korábban özletszerű kéjelgéssel vádolt Giana Gureşoaiét.

A dosszié összeállításánál a vizsgálatokat folytató ügyészek a megszokott módszerek – lehallgatott telefonbeszélgetések, tanúvallomások – mellett más eszközöket is felhasználtak, így például Facebook-üzeneteket, bukaresti szállodai nyilvántartási adatokat, közintézményektől, mint például az adóügynökségtől valamint a területi munkaügyi felügyelőségtől származó információkat. Mindezekre szükség volt a prostitúció vádjának alátámasztásához, mivel a román törvények szerint csak a személy minősül prostituáltnak, akinek nincs munkahelye, létfenntartását pedig üzletszerű kéjelgésből biztosítja. 

Ilyenek voltak a „zártkörű rendezvények”

A nyomozás eddigi adatai szerint a szexuális együttlét a luxusprostituáltakkal 200 és 2000 euró közötti összegbe került. A pénz összege természetesen a szolgáltatástól, illetve a szolgáltatás időtartamától, no meg a hölgyek testi adottságaitól és „rangjától” függött. A „randevúra” rendszerint zártkörű mulatságok alkalmával került sor, amelyen a rendezvényt szervező „házigazda” kellő időben gondoskodott a hölgyvendégekről. Utóbbiak meghívása a vendég urak pénztárcájától függött: vastagabb bukszák esetében drágább, vékonyabb zsebű vendégek esetében pedig valamivel olcsóbb hölgyekből állott a választék.

Kifelé tehát a mulatság ártatlan bulinak tűnt. A partnerek néhány pohár pezsgő elfogyasztása után igen hamar egymásra találtak, és elvonultak a szobákba. Ha a vendég urak csoportos szexet szeretettek volna, akkor az ügyészek szerint az „ártatlan bulit” a nappaliban tartották, az esetleg pár nélkül maradt férfiak pedig „menet közben” bekapcsolódhattak a szórakozásba. A zártkörű rendezvény ilyen esetekben nem volt időhöz kötve, a hölgyek tehát általában nem terveztek programot a következő napra.

Az állítólagos luxusprostituáltak

Diana Gureşoaie Oltenițából jött Bukarestbe szerencsét próbálni. A fővárosban inkább csak „dorobanţi-i dívának” ismerik. Kezdetben nem tűnt ki semmivel, akkor vált csak híressé, amikor otthagyta a hat évi letöltendő börtönbüntetésre ítélt călăraşi-i homokbánya-tulajdonos, Nicolae Nacu fiát, Florint, és elkezdődött a „karriere” szempontjából első jelentősebb kalandja a Steaua labdarúgó-csapatának kapitányával, Cristi Tănaséval, azaz „Dodellel”. Azóta újabb ragadványneve is van: „Dodel huncutja”. Igaz, a kaland mindössze három éjszakán át tartott, ezt követően Diana Gureşoaie „átigazolt” a Dinamo focicsapatának volt tagja, Adrian Ropotan ágyába.

2013-ban a bulvársajtó szerint egy időre Dubaiba tette át székhelyét, ahol – hírek szerint – luxuskörülmények között élt, szolgáltatásainak ára meghaladta az ezer eurót. Diana Gureşoaie egyébként a kevés „luxushölgyek” között volt, akik évenként négy-öt külföldi vakációt is megengedhettek maguknak hódolóik pénzéből. A hölgy a bukaresti éjszakai élet, a bárok ismert figurája. Imád a nyilvánosság előtt szerepelni, a botránykeltéstől sem riad vissza. Kedvenc itala a whisky és a tequila.

Lavinia Despina távol tartja magát az éjszakai mulatóhelyektől, inkább a „zárt körű” összejöveteleket kedveli. A labdarúgásért nem lelkesedik, ám azzal dicsekszik, hogy viszonya volt a román labdarúgó-válogatott több sztárjával is.

A bukaresti bárok gyakori vendége, Georgiana Constantin egy éjszakai mulatóhelyen ismerkedett meg és kötött barátságot Daniela Cruduval, az egyik televíziós showműsor ismert szereplőjével. Ezt követően a bulvársajtó szerint elválaszthatatlan barátnők lettek. Georgiana Constantint „a bukaresti bárok előkelő köreiben” csak „anális szexkirálynőnek” ismerik, ami jelentősen megnövelte szolgáltatásai értékét. Állítólag a minimális tarifája esténként 550 euró.

A 24 éves Ramona Popescu fotómodellként kezdte, 2012-ben ő nyerte meg a Cătălin Botezatu divattervező által az Antena 1 tévé-adóban rendezett Next Top Model harmadik kiadását. A bukaresti Bamboo klub törzsvendégeként ismerték. Az utóbbi időben a bulvársajtó szerint egyre többször fordul meg Dubaiban, illetve más, egzotikus helyeken, mint például Ibiza vagy Capri, ahol szolgáltatásait néhány száz euróért méri.

Diana Nicoraş mindössze húsz éves, de máris eléggé viharos múlttal rendelkezik. Miután meztelenül modellt állt a Playboynak, pénzes „kliensek” is felfigyeltek rá. Nicoraş nem vesztegette az idejét és behálózta a milliomos Dan Adamescu mostohafiát, Rani Adamescut. Ami nem akadályozta meg abban, hogy jó pénzért kemény élményekre vágyó más pénzeszsákok kegyeit keresse. Diana Nicoraş hatalmas ruhatárával és 250 ezer eurót érő táskagyűjteményével kérkedik.

Az állítólagos ügyfelek

Az ügyészek szerint egyik leghűségesebb „kuncsaft” a brassói labdarúgó-klub, a Brassó FC tulajdonosa, Ioan Neculaie volt, akik baráti körében csak „brassói Casanovaként” ismernek. Állítólag viszonya volt Ana Maria Prodannal, Ramona Gaborral, Rocsana Marcuval és Bianca Drăguşanuval. A hölgyek mellett a gépkocsik szerelmese is, egy 100 ezer eurós Didge Viper, egy 140 ezer eurós Porsche Cayenne, egy 65 ezer eurós Volkswagen Touareg gépkocsival rendelkezik, emellett van egy 12 ezer eurós Harley Davidson motorkerékpárja és egy 1,2 millió eurós EC 120-as helikoptere is.

Vagyonát 30-32 millió euróra teszik, 2011-ben pedig egy telek törvénytelen eltulajdonítása miatt négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A luxushölgyek „barátságát” élvezte a Securitate volt besúgója, Irinel Columbeanu is. A kétes hírű üzletember, aki lassan elveszíti millióit, először a Sexy Club néven ismertté vált botrány kapcsán vált ismertté, amelynek tulajdonosa ingyen szexre kötelezte a táncosnőket. Az „ingyen kliensek” között volt Irinel Columbeanu is. Később viszonya volt Romanita Iovan divattervezővel, Ana Lesko énekesnővel és Monica Gabor fotómodellel, akit később feleségül is vett, 2011-ben viszont elvált tőle.

Az ügyfelek között volt az ügyészek szerint  a jelenleg többrendbéli korrupciós cselekedetek miatt házi őrizetben lévő volt miniszter, Bukarest egykori polgármestere, Adriean Videnu fia, Andrei Valentin is, valamint Puiu Popoviciu üzletember, akinek vagyonát, ugyancsak korrupciós ügyek miatt zárolták, és aki, a Rise Project szerint mindennek ellenére még New York-i luxuslakásokkal üzletelt. De ott van a kliensek soraiban Alexandru Horpoş és Traian Horpoş, valamint Vlad Ionel Vameşu, akiket azzal vádolnak, hogy el nem végzett szolgáltatásokért illetéktelenül részesültek hozzáadott értékadóból származó összegekben. 

Kapcsolódók

Kimaradt?