Eladó a legendás londoni magyar étterem

Nagy bajba került a Gay Hussar, a világ egyik leghíresebb magyar étterme, ugyanis az elmúlt időszak változásai erős lejtmenetbe taszították az egykoron politikus és művészek egyik kedvenc helyének számító helyet.

A Gay Hussar – aminek a neve ne tévesszen meg senkit, amikor 1953-ban megnyílt, a gay szó jelentése elsődlegesen még vidám volt – olyan nevezetességek kedvelt helye volt, mint Henry Kissinger vagy T. S. Eliot, és itt mondott nemet a hatvanas évek végén a Munkáspárt által megkörnyékezett Mick Jagger is a politikai karrierre – írja a Kívül tágasabb blog.

A Gay Hussar Tony Blair színre lépéséig a brit baloldal egyik kedvelt helye volt, és bár ebben szerepe volt az egzotikusnak számító magyar ételeknek is, elsősorban nem az vonzotta ide a politikusokat és művészeket.

Mint a New York Times cikke emlékeztet, a reformétkezés és a fogyókúra híveinek nem feltétlenül ajánlott a hely, hiszen a palacsinta, a gulyás és a többi magyar(os) étel nem feltétlenül ezt az irányzatot képviseli.

Az internet térnyerésével megváltozott a hagyományos újságírás: véget értek a hosszú, nem ritkán alkoholgőzös ebédek. „Az embereknek nincs már idejük ilyesmire, az újságíróknak pedig tovább kell józannak maradniuk a munkában” – vázolta az elkeserítő helyzetet a baloldali Daily Mirror főszerkesztő-helyettese, az egyébként Gay Hussar-rajongó Kevin Maguire.

Az étterem tehát most eladó, a tulajdonosok félmillió fontot kérnek a 2022-ben lejáró bérleti díjért. Támogató akad, vásárló-jelölt is – mást ne mondjunk, eddig 160 politikus és újságíró állt össze Goulash Cooperative néven, hogy megvegyék a Gay Hussart. Elsőre 225 ezer fontot ajánlottak, de azt nem fogadták el.

Kimaradt?