Újraszervezik a turizmust a Hargitán

Évek óta tartó tárgyalások után csütörtökön ismertették a Hargita-hegység rendezési tervének első szakaszát Csíkszeredában. Elképzelések szerint úgy elemeznék a hegység területi lehetőségeit, hogy szem előtt tartanák annak fenntartható fejlődését és egy sajátos turisztikai csomag létrehozását. A résztvevők az előkészületek nyomán elkészült előtanulmányokról és elemzésről hallhattak előadásokat.

„Nagyon sok az átfedés a tulajdonosi és a közigazgatási területek között, nagyon sok a tennivágyó ember, de jó néhányan vannak olyanok is, akik úgy szeretnék megőrizni a Hargitát, ahogy van" – mondta Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke a megyeszékházán tartott bemutatón.

Hozzátette: 2008 óta rengeteg érdekegyeztetés történt, de még mindig bőven van tennivaló, azonban végre sikerült eljutni odáig, hogy megrendelték a Hargita-hegység rendezési tervét.

Fenntartható módon szeretnék fejleszteni a turizmust, oly módon, hogy a turisták szívesen látogassanak el a Hargitára, érezzék jól magukat, lehetőleg a környékbeli településeken költekezzenek és mindezt lehetőleg úgy, hogy ez ne menjen a hely szépségének róvására.

„Hargita Megye Tanácsa segítséget nyújthat az a rendezési terv megalkotása, a kivitelezéshez azonban az önkormányzatok és a gazdák segítségére is szükség van, a terv megvalósításához be kell fektetni – fogalmazott Borboly.

Kifejtette: az út-, víz- és csatornahálózatot, bicikli és lovas utak kialakításához az önkormányzat saját pénzből 2-5 millió euró közötti összeget tud biztosítani.

A rendezési terv szigorú betartásával olyan jogi keretet szeretnének létrehozni, amely megállítja az illegális tevékenységeket, amelyek máris jelentős károkat okoztak a hegységben, és amelyek csökkentették a turisztikai vonzerejét.

„Szeptember 20-tól november 20-áig kellene elkészüljön a terv, illetve ekkorra indítják el azokat a szakhatósági engedélyezési procedúrákat, amelyek nélkül a rendezési tervet nem lehet elkezdeni" – magyarázta Korodi Szabolcs építész, a terv elkészítésével megbízott Vallum kft munkatársa.

{loadposition otp}Nagy Benedek szakértő a turisztikai potenciálról tartott értekezésében elmondta: a természeti környezetben található turistahelyeken összesen mintegy ötezer szálláshely található. Kimondottan a hegyen elhelyezkedő üdülőhelyből csak három van: Büdösfürdő, Madarasi Hargita és a Libáni üdülőzóna.

„Nagyon kevés olyan üdülőhely van, amely teljes spektrumú szolgáltatást tud nyújtani, azon üdülőtelepek száma pedig, amelyek a turisztikai piacon is megállnák a helyüket elenyészőek" – részletezte a szakember. Hozzátette: Hargita megyében alig található néhány olyan vendéglő és étkezde amely állandó jelleggel nyitva van.

A szolgáltatásokat nyújtó infrastruktúrák terén a helyzet, egy-két kivételtől eltekintve, még ennél is rosszabb – fogalmazott Nagy Benedek.

A nap folyamán geológiai és hidrológiai, távközlési, illetve más tanulmányok bemutatása volt napirenden.

Kimaradt?