Az RMDSZ most már intézményesen is segít a honosításban

Az RMDSZ eddigi is segítette az erdélyi magyarokat a honosításban, de most már intézményes formában teszi – jelentette ki Kovács Péter főtitkár a maszol.ro kérdésére a magyar kormány és az Eurotrans Alapítvány képviselői közötti szerdai megállapodásról.

Mint ismert, a megállapodást a Miniszterelnökség, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a kolozsvári alapítvány képviselői írták alá Budapesten. Célja a honosítást igénylő személyek széles körű elérése annak érdekében, hogy az erdélyi magyarság számára még könnyebbé váljon az ügyintézés.

Kovács Péter elmondta, a megállapodás általános szöveg a magyar kormány és az Eurotrans Alapítvány közötti partnerségről. Lényege, hogy az alapítvány az RMDSZ-szel együttműködve intézményes formában is részt vesz a honosításban. Részleteit csak azután dolgozzák ki, miután véglegesült, hogy hány településre terjed ki, hány személyt kíván majd elérni a honosítás ügyintézésében segítő irodahálózat.

„Az RMDSZ eddig is segített a honosításban, ám ezentúl Erdélynek mind a 16 megyéjében támogatást kíván nyújtani az ügyintézésben. Mivel már nagy számú erdélyi magyar megszerezte a magyar állampolgárságot, most már el kell jutni a kisebb településekre is” – nyilatkozta a főtitkár. Magyarázata szerint eddig sokan azért nem igényelték az állampolgárságot, mert távol laknak a megyeszékhelytől, nem tudják, hogyan kell az iratcsomót összeállítani. Ezért az RMDSZ nagyon intenzív vidékjárást indít, akár ezer településre is el szeretne jutni, és konzuli napokat is szerveznek.

Új lendületet kapna a honosítás

Felvetésünkre Kovács Péter elmondta, a megállapodásra azért volt szükség, mert a magyar kormánytól korábban hasonló megbízásban részesülő demokráciaközpont-hálózat nem elegendő a feladat ellátására. „A magyar állam intézményeinek a statisztikái azt mutatják, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen visszaesett az állampolgárság-igényléseknek a száma, és szükség volt arra, hogy újabb lendületet kapjon a honosítás. Az RMDSZ pedig olyan szervezet, amely rendelkezik az ehhez szükséges, erdélyi szintű hálózattal a munka elvégzéshez” – magyarázta a politikus.

A feladat ellátásához az Eurotrans Alapítvány anyagi támogatást is kap a magyar kormánytól. Ennek összege még nem ismeretes, a szerdán aláírt megállapodás sem tartalmazza. „Amikor letisztáztuk, hogyan fog működni az irodahálózatunk, akkor fogunk tudni költségvetésben is gondolkozni. Anyagi háttérre szükség lesz, hiszen a kiszállásokat, fordításokat, fénymásolásokat fizetni kell” – mondta az RMDSZ főtitkára.

Kimaradt?