A Kishatárforgalmi Egyezmény bevezetését sürgeti Borbély László

A Kelet-Ukrajnát érintő fegyverszünet feltételeiről és kimeneteléről, a civil lakosságot ért veszteségekről, illetve az erre vonatkozó megoldásokról tárgyalt kedden, Bukarestben Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a román parlament szenátusának elnökével, Călin Popescu-Tăriceanuval és a külügyi bizottságok vezetőivel. A találkozón Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke az Ukrajna és Románia kormánya között megkötött határátlépési egyezmény ratifikálását sürgette. 

„A Kishatárforgalmi Egyezmény bevezetése fontos az Ukrajna területén élő magyar és román kisebbségek szempontjából is, legyen szó családi látogatásokról, tudományos, kulturális, egészségügyi, sport, oktatási programokon való részvételekről vagy jogi ügyek megoldásáról. A szabad mozgás lehetőségét senkitől nem lehet megvonni” – hangsúlyozta Borbély.

Elmondta, a következő időszakban az Európai Uniónak át kell értékelnie viszonyulását a Keleti Partnerség kezdeményezéseihez, és mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Ukrajna és az Európai Unió közelebb kerüljön egymáshoz.

„A Minszkben aláírt tűzszüneti megállapodás bár reményt ad az ukrajnai válság rendezésére, a szomszédos ország területén a helyi incidensek nem csitulnak, a konfliktusoknak továbbra is vannak áldozatai. Éppen ezért, az ukrán parlament, a Rada meghívásának eleget téve, azt gondolom, hogy egy mielőbbi látogatás a román parlament részéről jelzésértékű lenne, és erősítené Románia szolidaritását” – fogalmazott Borbély László. Hozzátette, a látogatásra már márciusban sor kerülhet.

Felszólalásában Pavlo Klimkin megköszönte Románia világos és egyértelmű álláspontját, ami a nemzetközi egyezmények betartását és Ukrajna területi integritását illeti, ígéretet téve arra, hogy néhány héten belül az ukrán Rada véglegesíti a Kishatárforgalmi Egyezménnyel kapcsolatos formaságokat.

Kimaradt?