Gyertyás-könyves megemlékezést tartottak Marosvásárhelyen (GALÉRIA)

A szervezők szerint háromszázan jelentek meg gyertyával és könyvvel a kezükben kedd este Marosvásárhely központjában, ahol az 1990. február 10-i gyertyás-könyves, százezer magyart megmozgató néma tüntetésre emlékeztek.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete eredetileg a Színház-térre hívta az emlékezni kívánókat, majd, miután nem engedélyezték a helyszínt, a virágóránál gyülekeztek zömében idősebb emberek gyertyával és könyvvel a kezükben.

Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke az újságírók kérdésére elmondta, a marosvásárhelyi magyar összefogást szeretnék erősíteni, a magyar politikai erőket is összefogásra sarkallni ezzel a néma megmozdulással. A szervezők ugyanis arra kérték a résztvevőket, hogy se hangos beszéd, se zászlólengetés ne legyen, hanem a 25 évvel ezelőtti tüntetéshez hasonlóan csak néma emlékezés.

Este hatkor gyülekeztek az emberek a virágóra körül, csendőrök, rendőrök és civil ruhás biztonságiak követték figyelemmel az egy órán át tartó eseményt. Arra kérték a karhatalom emberei a gyertyát és könyvet tartó résztvevőket, hogy a virágóra körül ne foglalják el az egész területet, ezért egy oldalra tereltek mindenkit.

„Ne lökdössenek!”

Ez ellen fakadt ki az a férfi, aki magyarul kiabálva kérte ki, hogy „ne lökdössék”, és ott állhasson, ahol ő akar. A magyar rendezvények rendszeres résztvevőjét a szervezők nyugtatgatták, hogy ne keltsen feszültséget.

A 25 évvel ezelőtti néma tüntetés céljai ma is aktuálisak, hangsúlyozta Cseh Gábor, hiszen az orvosi egyetemen ma sincs magyar kar. Ugyanakkor annak az aggodalmának is hangott adott az EMNT megyei elnöke, hogy a Művészeti Egyetem is könnyen abba a helyzetbe kerülhet, mint a MOGYE, ugyanis, amikor „lekopott” a Szentgyörgyi István neve a színművészeti főiskola nevéről, senki nem tiltakozott ellene.

A szervezők elképzelése, hogy a február 10-i nap legyen a marosvásárhelyi magyar összefogás napja. 

Kimaradt?