Az ibolyás csoki lett a Csokoládészalon királynője
A hét végén tartották meg Brüsszelben a Csokoládészalont, az édes ízek kedvelőinek legjelentősebb belgiumi eseményét - a tavalyi, első csokoládékiállítás és -vásár nagy sikerére való tekintettel idén másfélszer akkora területen, sokkal több résztvevőt fogadtak a szervezők.
A rendezvényen a „minden, ami csokoládé"-téma jegyében előadásokon ismertették a kakaóbab termesztésének, a csokoládé készítésének történetét, a híres belga csoki különleges ízvilágának rejtett titkait. A látogatók nagy tetszéssel fogadták a csokoládéból formázott szobrokat is, valamint a részben csokoládéból készült ruhakölteményeket felvonultató divatbemutatót.
A programban szereplő kóstolókon szokatlan ízekkel és illatokkal lehetett megismerkedni - a szalon egyik nagy slágere az első hallásra hihetetlennek tűnő, ibolyaillatú és -ízű csokoládé volt. A rendezvényről a csokoládés édességek elkészítésének receptjeit is magukkal vihették az érdeklődők.
A csokoládé tökéletes élvezetéhez a szervezők szerint elengedhetetlen a megfelelő ital kiválasztása is. Nagy sikere volt annak az az előadásnak, amely a különböző ízű csokoládékhoz illő, azokkal harmonizáló borfajtákról szólt.
Belgium a világ ötödik legnagyobb csokoládéfogyasztója, egy lakosa évente átlagosan 8,3 kiló csokoládét fogyaszt. A szervezők szerint a belga csokoládé iránti külföldi kereslet is folyamatosan növekszik, főként olyan feltörekvő, hatalmas piacokon, mint Kínában és Indiában.